
A romániaiak majdnem háromnegyede vélekedik úgy, hogy túl sok a reklám a világhálón, 58 százalékuk bosszantónak érzi a hirdetéseket, a megkérdezettek 28 százalékát pedig igenis befolyásolják a reklámok – derült ki a világ egyik legnagyobb kutatóintézete, a GfK felméréséből.
2014. január 21., 17:502014. január 21., 17:50
Az eredményeket összegző jelentésben az olvasható, hogy 10 romániai közül nyolcnak van internethozzáférési lehetősége, így ennyien látják a reklámokat, még akkor is, ha nem kattintanak a hirdetések felületére. A romániai internetezők 15 százaléka bízik a reklámokban látott reklámokban, “elhiszi” azok tartalmát – derült ki a felmérésből.
A válaszadók 70 százaléka úgy találta, hogy a világháló a megfelelő felület a turisztikai, utazási, szórakoztatási, háztartási gépeket árusító hirdetések megjelentetésére. Ezzel szemben a megkérdezetteknek csupán 30 százaléka vélekedett úgy, hogy internetes felületen kellene reklámozni a babák és kisgyerekek számára gyártott termékeket, az alkoholos és alkoholmentes italokat, táplálékkiegészítőket, állateledelt, vagy politikai pártokat. A kutatóintézet 15 és 54 év közöttiek megkérdezésével végezte romániai felmérését.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!