Hirdetés

Traktoron megy Gyimesbükkbe a Mikulás

„Minden osztályban készülnek a gyerekek Mikulás-járásra. A kicsik lelkesebben, mint a nagyobbak” – mondta el László Károly, a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója.

Molnár Rajmond

2015. december 04., 16:412015. december 04., 16:41

Az elemisták esetében a tanítónők a szülők segítségével szervezik meg a Mikulás-járást és az ezzel járó ajándékozást, míg az 5–8. osztályosok egymást szokták megajándékozni.

A csíktaplocai Xantus János Általános Iskolába és annak alintézményeibe is ellátogatnak a fehérszakállúak, akiket a Riehen Egyesület, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a Caritas segít az ajándékozásban – tudtuk meg Kovásznai Ágnes iskolaigazgatótól. Ahol nem szociálisan hátrányos helyzetű diákok tanulnak, ott a szülők is segítenek az ajándékok beszerzésében – mondta a taplocai igazgató.

„Traktoron érkezik hozzánk a Mikulás. Kiállunk a kapuba az iskolásokkal, énekelünk neki, majd bevonul az előtérbe, ahol az erre az alkalomra készült műsort adják elő” – számolt be Nagy Galaci Hajnal, a gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskola igazgatója. Mint hangsúlyozta, minden kisdiák kap csomagot, amelyet nagyrészt a nemrég megszervezett szülői bál bevételeiből vásároltak meg.

A szóban forgó Mikulást nekünk is sikerült felkeresnünk. Elmondta, legalább tíz éve jár ajándékot osztani a gyimesbükki iskolába. „Amikor volt hó, szánnal érkeztem, máskor szekérrel vagy lovaskocsival. Az iskolások közül főként az első és második osztályosok élvezik nagyon az eseményt” – mondta a Mikulás-szerepet magára vállaló férfi.

Erdély-szerte megszervezik az óvodákban és iskolákban pénteken a Mikulás-járást. Kolozsváron a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hagyományos módon ingyenes mikulásszolgáltatást nyújt a helybéli családoknak, óvodáknak, iskoláknak. December 4–7. között KMDSZ-Mikulások járják a várost, hogy örömet szerezhessenek a gyerekeknek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
2026. június 24., szerda

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon

A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon
2026. június 21., vasárnap

Kovászos uborka kezdőknek és haladóknak, avagy egy titok és egy régi emlék nyomában

Mi lehet a jól sikerült, ízes, megfelelően sós, ropogós kovászos uborka titka? Mostanra úgy tűnik, az volt a kulcsmondat, amit a Székelyföldön hallottunk valamikor régen: ez a bevált módszer egyik nyitja.

Kovászos uborka kezdőknek és haladóknak, avagy egy titok és egy régi emlék nyomában
Hirdetés
Hirdetés