Hirdetés

Trainspotting újratöltve

Danny Boyle jövő nyáron szeretné megkezdeni kultikussá vált filmje, a Trainspotting folytatásának forgatását, reményei szerint a produkció még 2016-ban a mozikba kerül. 

Krónika

2015. október 02., 16:062015. október 02., 16:06

A rendező a Steve Jobsról szóló új filmjének londoni népszerűsítésekor erősítette meg a The Hollywood Reporter című mozis lapnak, hogy az 1996-ban készült drogos fekete komédia folytatásának munkálatai a tervek szerint jövő májusban-júniusban kezdődnek.

Boyle szerint a mozi mind a négy sztárja, Ewan McGregor, Jonny Lee Miller, Robert Carlyle és Ewen Bremner is szerepel az új filmben. Ugyanakkor hozzátette, hogy Miller és Carlyle televíziós elfoglaltságai miatt – Miller a CBS Sherlock és Watson, Carlyle az ABC Egyszer volt című szériájához szerződött le – könnyen lehet, hogy a forgatás ugyanolyan feszes tempójú lesz, mint a mindössze hét hét alatt felvett első részé – olvasható az MTI-n.

A tervek szerint az elkészült film még 2016-ban a mozikba kerül. A jövőre 20. születésnapját ünneplő Trainspotting mindössze kétmillió dollárból készült, és bár a folytatás jóval nagyobb büdzséből – valamivel kevesebb mint 20 millió dollárból - fog gazdálkodni, Boyle szerint még így elég kis összegről van szó ahhoz, hogy távol tartsák az avatatlan kezeket a produkciótól, és olyan filmet csináljanak, amilyet akarnak.

Az Irvine Welsh 1993-ban megjelent azonos című regénye nyomán forgatott Trainspottingot nagyon szerették a kritikusok, és azóta minden idők legfontosabb brit filmjei között tartják számon. A rajongók kultfilmként tekintenek rá. A történet szerint Mark és haverjai képtelenek beilleszkedni a társadalomba, nem mintha a gazdaságilag lepusztulóban lévő Edinburgh-ben sok lehetőségük lenne erre. Csupa vesztes figura, akik parttalanul sodródnak ide-oda. Az egyetlen menekülést a drog kínálja számukra, heroinnal belőve utaznak a képzelet univerzumában.

Szárnyalásuknak csak az szab gátat, ha elfogy az anyag. Azért élnek, hogy hozzájussanak a következő adag narkóhoz. A sors azonban még egy utolsó lehetőséget kínál Mark számára. A Trainspotting 2. forgatókönyvét az első filmet is jegyző John Hodge írja, ám a folytatás csupán részleteket fog kölcsönözni Welsh 2002-ben megjelent Porno című művéből, amely tíz évvel az eredeti történet után játszódik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés