
Fotó: Boda L. Gergely
A marosvásárhelyi állatkert vezetősége mindmáig nem tüntette el a néhány hónapja rákent színes olajfestékréteget az állatokat ábrázoló szobrokról.
2014. november 13., 15:232014. november 13., 15:23
Annak ellenére, hogy Horațiu Gorea, a polgármesteri hivatal által a nyáron kinevezett igazgató hetekkel ezelőtt lapunknak is megígérte, hogy amennyiben az alkotó is igényli, hajlandó letisztítani a festékréteget a kiszínezett kőszobrokról, a látogatókat továbbra is Szimba-szerű oroszlánok, rajzfilmbeli tehénre hasonlító lovak és Barbie-színű pelikán fogadja.
„Arról volt szó, hogy egyeztetünk a szobrok sorsáról, de az igazgató úr mindmáig nem szakított időt erre” – panaszolta lapunknak Miholcsa József. A Sárpatakon élő képzőművész, akinek négy darab, harmincöt évvel ezelőtt létrehozott alkotását giccsesítették el, továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a szobrokat állítsák vissza eredeti állapotukba.
Mint korábban lapunknak kifejtette, amióta a pályán van, olyant még nem látott, hogy valaki kiszínezze a köztéri kőszobrokat. Az állatkerti ügyre Kelemen Atilla, az RMDSZ parlamenti képviselője is felfigyelt, aki botrányosnak tartja az új vezető buzgóságát. Azzal ő is egyetértett, hogy a szobrok restaurálásra szorultak, viszont a kifestésük előtt tanácstalanul áll.
„Borzasztóan elgiccsesítették Miholcsa szobrait, elég, ha csak a rózsaszínre festett pelikánra gondolunk. Még a nyáron jeleztem, hogy egy képzőművészeti alkotásba utólag belenyúlni az alkotó tudta és beleegyezése nélkül nem szabad. Nem vettek figyelembe, és folytatták a szobrok színezését” – mondta el az állatorvos-politikus.
Mint hozzátette, az nem ok a szobrok elcsúfítására, hogy a látogatók nyolcvan százalékának színesen jobban tetszik. „Ha a látogatók zömének így jobban tetszik, azt jelenti, hogy a látogatók zömének ízlésficama van. De ezért még nem kell giccsessé tenni a műalkotásokat” – hívta fel a figyelmet Kelemen Atilla.
Lapunknak nem sikerült elérni az igazgatót, aki október végén arról beszélt, hogy amennyiben Miholcsa József mindenképpen ragaszkodik a festék eltávolításához, kénytelen lesz eleget tenni a szobrászművész kérésének.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!