
Az alkotóműhelyeken a hímzési technikák megtanulásához számos hasznos tanácsot kapnak a résztvevők
Fotó: Facebook/Kardos Zsuzsanna
Az idei év utolsó hagyományőrző alkotóműhelyének ad otthont pénteken a torockói Duna-ház, ahol a résztvevők a tervek szerint a jövő évben is megismerhetik és gyakorolhatják a torockói hímzés alapjait és fortélyait. Kardos Zsuzsanna kolozsvári kézműves, foglalkozásvezető a varrás szeretetéről, a legelterjedtebb mintákról, a csipkeverés mesterségéről beszélt a Krónikának.
2024. november 15., 08:012024. november 15., 08:01
2024. november 15., 08:012024. november 15., 08:01
A hagyományos torockói varrást és csipkeverést szeretné továbbadni a következő generációknak Kardos Zsuzsanna kolozsvári kézműves, aki gyerekkorában nagymamájától és nagynénjétől tanulta a torockói keresztszemes varrását. „Akkor még nem igazán kötött le, néha csak unaloműzés céljával varrtam, de 30 éves korom után, amikor meghalt édesanyám,
Idővel úgy belejöttem, hogy most már napi szinten varrok, mindenféle mintát próbálok levarrni és megörökíteni helyesen” – mondta a Krónika érdeklődésére a kincses városi könyvelő, aki egyfajta hobbiként tekint a varrásra, hímzésre.
Kardos Zsuzsanna előszeretettel osztja meg tudását a torockói hímzésről
Fotó: Videófelvétel
Mint kifejtette, a megjelent mintagyűjteményekből inspirálódik, valamint nagymamája régi terítőit veszi alapul, köztük egy százéves darabot, amelyet már négyszer is levarrt.
„Én csak a keresztszemest varrom a torockói hímzésből, a rámán varrottasnak sokkal nagyobb a mintakincse. Ha megnézünk egy sóvidéki vagy járapataki gyűjtést, ahol keresztszemeseket varrnak, nagyon sok közös minta fellelhető” – magyarázta a kézműves. Arra a kérdésünkre, hogy melyik a legnépszerűbb minta, Kardos Zsuzsanna azt felelte, mostanában nagyon elterjedt a kistányéros, bazsarózsás, gránátalmás, álló- és futóliliomos, petrezselymes.
A minták a karácsonyfadíszekről is visszaköszönhetnek
Fotó: Facebook/Kardos Zsuzsanna
A Torockói hímzés új köntösben című alkotóműhelyen többek között ezekről tudhatnak meg többet az érdeklődők, akik a hímzési technikák megtanulásához számos hasznos tanácsot, varrási módszert is kapnak. A Duna-házban tavaly elindult foglalkozáson kezdetben karácsonyfadíszeket készítettek torockói mintákkal, januártól pedig egyfajta kézimunkakörként folytatódott az esemény.
viszont a résztvevők közül legtöbben régóta aktívan varrunk, és ezeken az alkalmakon megosztjuk egymással tapasztalatainkat, mintáinkat” – részletezte a foglalkozásvezető, aki szerint ebben az évben pénteken gyűlnek össze utoljára a Duna-házban, és a tervek szerint 2025-ben folyatódnak a műhelyfoglalkozások.
Jövő évtől ismét lehetőség lesz ilyen, és ehhez hasonló technikákat elsajátítani
Fotó: Facebook/Kardos Zsuzsanna
Kardos Zsuzsanna arról is beszélt lapunknak, hogy jelenleg egy kihalt mesterséget, a csipkeverést is próbálja megtanulni. Mint kifejtette, a vert csipke a torockói népviselet egyik jellegzetes díszítőeleme. „Sajnos, amikor lett volna kitől tanuljak, még nem érdekelt annyira, most viszont lenyűgöz, de már nincs kitől tanulni.
– magyarázta a kézműves, aki többek között magyarországi szakemberektől tanul, valamint a Székelyudvarhelyen induló képzésen szeretné elsajátítani a régi mesterség csínját-bínját.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!