
Kállay-Saunders András és a Running című dal az 59. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába jutott kedden este Koppenhágában, ahol a rendezvény nem volt mentes az ukrajnai konfliktus visszhangjától.
2014. május 07., 19:432014. május 07., 19:43
Magyarország képviselője a fogadóirodák összesített adatai alapján a negyedik helyre számíthat a szombati döntőben. A második, csütörtök esti elődöntőben lép színpadra a Romániát képviselő Paula Seling és Ovi.
„Azt csinálhatom, amiről álmodtam\"
Kállay-Saunders a verseny első elődöntőjében a 16 előadóból a tíz legjobb közé került a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítésben, így lett a 26-os döntő résztvevője.
Az utolsóként színpadra lépett Kállay-Saunders András magával ragadó, a B&W Hallerne tízezres közönségét is meghódító produkciót nyújtott. (A magyar induló előzőleg, a sajtóközpont kedden délután lezárult szavazásán második lett a döntőbe jutásra legesélyesebbek sorában.) Az M1-en a helyszínről élőben közvetített elődöntőben Kállay-Saunders András nagyszerűen énekelt. (A versenyben a produkciók énekhangja élőben hangzik el, a zene azonban előre rögzített felvételről megy).
„Mostanában minden jó pillanatomban arra gondolok, hogy öt évvel ezelőtt látogatóba jöttem Magyarországra, és milyen furcsa a sors, a dolgok megváltoztak, itt maradtam és azt csinálhatom, amiről álmodtam. Mintha újrakezdtem volna az egész életemet, hiszen az történik velem, amiről korábban már kezdtem azt hinni, soha nem fog megvalósulni. Köszönet mindenkinek Magyarországon, aki nekem ezt a lehetőséget adta\" – mondta már az öltözőben Kállay-Saunders András az MTI-nek. A tíz döntőbe jutott produkció listája nagyjából megegyezett a fogadóirodák többsége által favorizált tíz országgal.
Kifülyülték az orosz fellépőket
A politika is megnyilvánult az elődöntőben: füttyszó fogadta az arénában és a sajtóközpontban is, amikor a műsorvezető kimondta Oroszország nevét a továbbjutók között. A 17 éves Tolmacsevij ikrek azok között voltak, akik bekerültek a dalverseny döntősei közé, de amikor azt bejelentették a műsorvezetők, a tízezres közönség pfujolásba kezdett.
Pedig az ikrek érzelmes dalukban a szeretetről énekeltek, nyilatkozataikban pedig nagy ívben kerülték az aktuálpolitikát. Nem így az ukrán versenyző, Marija Jaremcsuk, aki többek között arról beszélt, hogy alig tudott a felkészülésre koncentrálni az ukrajnai események miatt. A döntőbe azért ő is bekerült.
Az Euobserver szerint nagyon ritka a pfujolás a vetélkedőn, a legutóbb 8 éve, 2006-ban volt példa erre. A szervezők közben jelezték, hogy hiába szállta meg Oroszország a Krím félszigetet, az onnan érkező szavazatokat továbbra is Ukrajnához számolják, mivel a területen ukrán telekommunikációs szolgáltató működik.
Világszerte évente 100-120 millióan kísérik figyelemmel az Eurovíziós Dalfesztivált, amely az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett verseny. Idén 37 ország képviselői vesznek részt Koppenhágában.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!