
Fotó: Pixabay
Törvényben rendelték el a Tízparancsolat kifüggesztését az oktatási intézmények tantermeiben az Egyesült Államok Louisiana szövetségi államában – az intézkedésről szóló jogszabályt az állam kormányzója iktatta törvénybe aláírásával.
2024. június 21., 14:102024. június 21., 14:10
A republikánus Jeff Landry indoklása szerint, „aki tiszteletben akarja tartani a jog uralmát, azaz jogállamiságot, annak az első törvényalkotótól kell kiindulnia, aki Mózes volt”. A jogszabály szövege szerint a dokumentumot jól látható helyen, és olvasható méretű betűkkel szedve kell kifüggeszteni az osztálytermekben a közoktatás mind a 12 évfolyamán, valamint az állami finanszírozású egyetemeken.
Liz Murrill, Louisiana állam igazságügyekét felelős vezetője, és főügyésze csütörtökön Washingtonban egy részben oktatással foglalkozó konferencián az MTI-nek adott interjúban a jogszabály egyik alapvető célkitűzésének nevezte, hogy a gyerekeket visszavezessék az Egyesült Államok létét megalapozó hagyományokhoz.
Ezzel Louisiana állam az Egyesült Államok első szövetségi állama, ahol a Tízparancsolat kötelezően az osztálytermek berendezésének részévé vált.
Hasonló kezdeményezések vannak Texas, Oklahoma és Utah államokban.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
Már nem kell ellopniuk a tolvajoknak a mobiltelefont ahhoz, hogy megszerezzék az áldozat SMS-eit és biztonsági kódjait. A rendőrség a SIM swap néven ismert módszer veszélyeire figyelmeztet.
Mindenkit meglepett, megtörte a szokásokat, játékos kiegészítőt viselt – több román sajtóorgánum sem hagyta szó nélkül Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nyakkendőjét, amellyel a Nicușor Dan elnökkel való csütörtöki konzultációra érkezett.
Elhunyt Deák Bill Gyula, a magyar blues kiemelkedő alakja. Halálhírét a zenész Facebook-oldalán közölték csütörtökön.
Szeptember 26-án ünnepeljük az európai nyelvek napját, a Krónika pedig ennek apropóján egy vadonatúj, pörgős kihívással készül. Itt a Nyelvvadász – a kvíz, amelyből kiderül, mennyire mozogsz otthonosan a kontinensünk nyelvi útvesztőjében!
Nyolcéves gyerek és 78 éves sakkozó is asztalhoz ült már azokon a sakkdélutánokon, amelyeket egy nagykárolyi testvérpár hívott életre. A fiúk azért kezdték szervezni a találkozókat, mert szerettek volna új ellenfelekkel játszani és tanulni.
A szőlőről szinte mindenkinek elsőre a borospohár jut eszébe, pedig évezredeken át sokkal inkább a tányér volt az „otthona”.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
szóljon hozzá!