
Az első világháború százéves évfordulója előtt tisztelegve, immár hatodik alkalommal hirdeti meg Ipics-apacs, Csíkszereda! című játékát a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola és a Kerekcsere Egyesület.
2014. november 17., 18:022014. november 17., 18:02
A játék során a szervezők az első világháború Csíkszeredával kapcsolatos vonatkozásaiból nyújtanak ízelítőt, a részvevőket pedig ezirányú kutakodásra sarkallják. A játékot 4–8. osztályos tanulóknak javasolják, ebben egyedül vagy párban lehet részt venni.
A szervezők által meghatározott feladatok megoldása során segítséget lehet kérni tanítóktól, tanároktól, szülőktől vagy más személyektől, a megoldásokat december 5-én délután három óráig kell benyújtani a Nagy Imre Általános Iskola Igazgatóságára vagy elküldeni a szkerekes@yahoo.com drótpostacímre.
Valamennyi – a feladatokat teljes egészében megoldó – játékos emléktárgyat kap ajándékba, míg az egyes évfolyamok legjobbjai jutalomban részesülnek. A beadott lapokon fel kell tüntetni a nevet, osztályt, iskolát, telefonszámot és drótpostacímet.
A játékkal kapcsolatos tudnivalókat, a színes játéklapot, a legjobban sikerült rajzokat, a legérdekesebb történeteket és képeket, az eredményeket, az eredményhirdetési és díjkiosztó ünnepség helyszínét és időpontját a Nagy Imre Általános Iskola honlapján teszik közzé. A játékkal kapcsolatos kérdésekre Kerekes Szilárd válaszol a 0742-076617-es telefonszámon és a szkerekes@yahoo.com email címen.
Rendhagyó történelemóra Oklándon
Rendhagyó történelemórára várják az érdeklődőket a Hargita megyei Oklándon – a kultúrotthonban november 20-án, csütörtökön 18 órától Nagy József történész, a budapesti ELTE Bölcsészettudományi Karának doktorandusz hallgatója Oklándi honvéd katonák a második világháborúban (1940–1944) címmel tart előadást.
A gyergyóremetei történész kutatási témáját mutatja be a rendhagyó történelemórán, a második világháború helyi vonatkozásairól beszél a székelyföldi veteránok emlékezete és levéltári kutatások alapján. A Hargita Megyei Tanács és a Hargita Megyei Kulturális Központ által szervezett előadás az Élő Emlékezet – a II. világháború története a székelyföldi háborús veteránok emlékezetében programsorozat része, az érdeklődők II. világháborús fényképeket, veszteségi listát is megtekinthetnek.
Nagy József a Kereszthegy című, a második világháború erdélyi eseményeiről szóló dokumentumfilm forgatókönyvírója és rendezője is. 2009-ben megszervezte a veteránok találkozóját, amelyen mintegy ötven hadastyán emlékezett a hősi múltra, s énekelte együtt az egykori katonadalokat. A találkozót lefilmezték, az interjúk egy része a filmben is látható.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!