Hirdetés

Történelmet felidéző ólomkatonák

lomkatonák „eleveníthetik meg” terepasztalokon Erdély történelmét Erdővidék Múzeumában. Demeter László, a baróti múzeum igazgatója lapunknak elmondta, idén őszre a Háromszéken meghirdetett Gábor Áron-emlékév égisze alatt a kökösi csata jeleneteit építik fel a hat négyzetméteres terepasztalon.

Bíró Blanka

2014. február 27., 20:012014. február 27., 20:01

Összesen 2500 ólomkatonát használnak, ebből eddig mintegy 800 készült el. A terepasztal mellett a kiállításon két diorámával Gábor Áron halálát és a bodvaji ágyúöntést szemléltetik.

Rekonstruálják a nagy ágyúöntő korát

Háromszéken öt évvel ezelőtt mutatták be a tahitótfalusi Homoki Gyula Miniatűr történelem az őskortól az 1848–49-es szabadságharcig című ólomkatona-vándorkiállítását, annak a sikerén felbuzdulva határozták el, hogy Homoki segítségével Erdély történelmét is bemutatják terepasztalokon – idézte fel Demeter László.

Homoki Gyula kézzel festi az ólomkatonákat, és a magyar történelem híres csatajeleneteit már rekonstruálta terepasztalon. A baróti kiállítás jelenetei csapatmunka eredményeként kerülnek majd terepasztalra, Demeter László történész mellett Bordi Zsigmond Loránd régész is segít a csatajelenet részleteinek felidézésében.

A Gábor Áron életéhez köthető mozzanatok bemutatása csak az első lépés, a tervek szerint a következő tíz év alatt Erdély történetének több híres csatáját rekonstruálják, így például a piski csatát, a kenyérmezei csatát, de megépítik a középkori városok főtereit, fejedelem-választások jeleneteit vagy például a tordai országgyűlést láthatják majd az érdeklődök a múzeum alagsorában.

Az országban egyedülálló kiállítás lesz

A kezdetekhez a Kovászna Megyei Tanács a Székely Nemzeti Múzeumon keresztül biztosította a támogatást: húszezer lejjel járul hozzá a kivitelezéshez. Az országban is egyedülálló ólomkatona-kiállítás növelheti Erdővidék turisztikai vonzerejét, ugyanakkor iskolák számára pedagógiai segédanyagként is használható – szögezte le Demeter László. Tudomása szerint csak Fehéregyházán a Petőfi-múzeumban található egy kisebb terepasztal, de az országban máshol nincs hasonló látványosság.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés