Hirdetés

Torontói szüreti bál

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Kristóf Katalin székelyudvarhelyi popénekesnőt a nyáron a Kanadai Magyar Kultúrközpont felkérte, lépjen fel a torontói magyarok szüreti bálján szeptember 27-én. „Amikor megkaptam az elektronikus levelet, nem hittem a szememnek. A további levélváltásokból kiderült, hogy dalaim az internet közvetítésével jutottak el Kanadába” – meséli Katalin. A felvételeket kanadai fórumokról is le lehetett tölteni – ezek szerint a tengerentúlon is szívesen hallgatják őket. Több erdélyi művész is járt már a Kanadai Magyar Kultúrközpont rendezvényein, amelynek vezetősége úgy döntött, idén Katalint hívja meg, hogy énekeljen a torontói Magyar Ház szüreti bálján.

Krónika

Krónika

2008. szeptember 23., 00:002008. szeptember 23., 00:00

Fotó: Szász M. Attila

„Nem egyedül megyek, DJ Neon néven a székelyudvarhelyi MediaCentrum tulajdonosa, Szászem is elkísér. Ő a fellépés szüneteiben a 90-es évek slágereit fogja nyomni” – mondta el az énekesnő, akinek egyébként 6-7 órát kell zenével kitöltenie a kanadai mulatságon, de rajta kívül zenél majd egy ottani magyar együttes is. „A zenekar tagjai már megkerestek, hogy ha szeretném, akkor elzenélik a repertoárom, hogy ne csak az ének legyen élő a műsoromban. Remélem, minden jól sikerül majd, és barátokra is szert teszek” – mondta el az énekesnő, aki úgy tervezi, hogy ha már sikerül kijutnia Kanadába, természetesen megnézi a környék nevezetességeit is. „A Niagara-vízesés sincs nagyon messze, szeretnék minél több mindent megnézni. De leginkább a szombat esti fellépést várom” – mondta Kristóf Katalin.


Kristóf Katalin slágerei
Kristóf Katalin székelyudvarhelyi énekesnőnek 2000-ben jelent meg az első, Visszavárlak című szólódala. 2001-ben Katalin és együttese megvált régi kiadójától, a Dancs Market Recordstól, és új lemezkiadójuk, az Euro Music jóvoltából piacra került Katalin első szólólemeze, Visszavárlak címmel. 2002-ben az énekesnő rengeteg meghívásnak tett eleget Erdély-szerte, közben elkészült együttesének, a The Cool Projectnek (TCP) egyik nagy slágere, a Színes álmaid. 2007 januárjában forgatták a TCP harmadik, a Táncolj velünk még! dalra forgatott klipjét. Ez év nyarán új Kristóf Katalin-dal készült, Várlak mindennap címmel. Spigiboy magyarországi lemezlovas a dalt belefoglalta egy mixébe, a Hungaro-Transylvanian Megamixbe, amely novemberben jelent meg.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés

A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén

Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén
2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
Hirdetés
Hirdetés