Hirdetés

Tornászlányok utóélete: prostituáltként dolgozik Floarea Leonida

Hangos vitát váltott ki a hazai közéletben a tornászoknak a versenysport lezárását követő „utóélete”, miután az ország hírnevét nemrég nemzetközi sikerekkel öregbítő egyik tornászlányról kiderült, luxusprostituáltként dolgozik Nyugat-Európában.

Rostás Szabolcs

2012. szeptember 21., 08:472012. szeptember 21., 08:47

A téma már csak azért is kényes a romániai közvélemény számára, mivel a torna sikersportágnak számít, elég, ha csak Nadia Comăneci-nek az 1976-os olimpián felállított rekordjára gondolunk, amellyel ő volt az első tornász, aki a maximális tízes osztályzatot kapta az ötkarikás játékokon.

A montreali hercegnőként emlegetett Nadiát követő román tornászlányok közül sokaknak sikerült olimpiai, világbajnoki érmeket szerezni, visszavonulásuk után azonban – ellentétben például a jótékonysági tevékenysége révén ma is világszerte ismert Comăneci-csel – nagyon keveset hallani róluk. Nem úgy Floarea Leonidáról, akiről nemrég egy olaszországi lap szellőztette meg, hogy több éve kéjhölgyként dolgozik egy németországi luxusbordélyban.

A 25 éves exsportoló néhány évvel ezelőtt még a román torna nagy reménysége volt: 2002-ben junior-Európa-bajnokságot nyert több szeren, 2003-ban világbajnokságot a román nemzeti válogatottal, 2006-ban pedig ezüstöt az Európa-bajnokságon. A versenyszerű sportolás abbahagyása után edzőként szerette volna folytatni karrierjét, ám itt már nem termett sok babér számára, legalábbis hazájában ebből nem tudott volna egzisztenciát teremteni magának, mivel a Bukaresti Steaua klubnál mindössze 900 lejes fizetést kapott. Ezután fitneszedzőként akart elhelyezkedni Németországban, ám végül mégis bordélyházakban kötött ki, ahol sajtóértesülések szerint 200 eurós órabérért dolgozik ma is.

A Leonidáéhoz képest enyhébb botrányra különben korábban már volt példa a bukaresti tornászlányok háza táján. Tíz évvel ezelőtt ugyancsak erős megbotránkozást váltott ki, hogy Lavinia Miloşovici, Claudia Presecan és Corina Ungureanu, a román gimnasztika három, többszörös világbajnok és olimpiai bajnok üdvöskéje jó pénzért levetkőzött egy japán magazinnak.

Példájukat azóta mások is követték, érdekes viszont, hogy „lemeztelenített” előélete ellenére Corina Ungureanu egy ideig Ploieşti polgármesterének sportügyekkel foglalkozó tanácsosaként tevékenykedett, sőt idén a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) választási kampánystábjának is tagja volt. Noha abban mindenki egyetért, hogy a testét áruba bocsátó Floarea Leonida története egyedi, sokan – Comăneci-hez hasonlóan például Ilie Năstase teniszcsillag – egyértelműen úgy vélekednek, hogy Romániában nem övezi megfelelő, pénzben is mérhető tisztelet az élsportolók teljesítményét, karrierjük lezárulta után pedig sem az állam, sem a szakszövetség nem segíti a társadalomba való beilleszkedésüket.

A hatályos szabályozás szerint életjáradékra – amely elérheti a 7000 lejt is – csak az olimpián kiemelkedő eredményt elért tornászok jogosultak. Sok egykori csillag viszont nem feltétlenül szorul rá az állami támogatásra, hanem jól menő vállalkozást működtet – a többszörös olimpiai és világbajnok Gina Gogean például éticsigafarmot –, vagy egyetemen oktat.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés