
Fotó: A szerző felvétele
2009. október 05., 09:592009. október 05., 09:59
A vadonatúj luxusautócsodák – Porsche, Chrysler, Bentley – mellett számos érdeklődőt vonzottak a tetszetősen felújított veterán autók is, amelyek közül az egyik leglátványosabb a hatvanas évekből származó tűzpiros Fiat volt.
A kiállításon többek között a manapság rendkívül divatos quadok kedvelői is számos kedvencüket csodálhatták meg, de alkatrészbörzét is rendeztek. Rengeteg látogatót vonzott a Nagyvásár téren megrendezett bor- és pálinkafesztivál is, amelyen tucatnyinál is több pálinka-, illetve borkészítő vett részt.
Előbbiek zömmel a megyéből érkeztek, a borászok között azonban a Bihar községi díjnyertes borok mellett nagy népszerűségnek örvendtek a ménesi, zsidvei és pankotai nedűk is. A pálinkafőzőknél nem volt teljesen felhőtlen a hangulat, mivel – részben azért, mert a korábbi évek gyakorlatától eltérően a borfesztivállal egyszerre szervezték meg a tömény nedű ünnepét, részben a gazdasági válság miatt takarékosabb vásárlók elmaradása miatt – a korábbinál lényegesen kevesebb pálinkát értékesítettek.
A Biharról érkezett, szilva- és barackpálinkát is kínáló Uri Zoltán standjánál például megtudtuk: ezen a hétvégén három nap alatt sikerült annyi gyümölcspárlatot értékesíteniük, mint a korábbi alkalmakkor egy nap alatt, így még az is kérdéses, hogy a borsos helyfoglalási díj visszajön-e vagy sem.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.