
Fotó: Gligor Róbert László
A turisztikai csúcsidőn kívül is életet lehel a fürdővárosba egy olyan rendezvény, mint a hétvégi szovátai tökfesztivál – mondta Fülöp László Zsolt polgármester a több ezer embert megmozgató rendezvényről.
2016. október 16., 19:232016. október 16., 19:23
A Maros megyei Szovátán harmadízben szervezett fesztivál keretében pénteken délelőtt rezesbanda és huszárok vezetésével több száz középiskolás diák vonult végig a városon, további hétszáz apróságot buszokkal szállítottak a helyszínre. Fülöp László Zsolt polgármester fogadta őket, megköszönve, hogy bekapcsolódtak a programba. Az óvodások, elemi és általános iskolások összesen 38 őszi kompozícióval töltötték meg a Rózsák útja lezárt szakaszát, míg 12 középiskolás diákcsoport 16 vendéglátó-ipari egység előtt díszítette fel a teret.
Pénteken az Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű karitatív kezdeményezés keretében a polgármester mellett a Caritas és az egyházi elöljárók mondtak köszönetet mindazoknak, akik gondoltak a nincstelenekre. A szovátaiak adományokat vittek, amelyekből karácsonyra élelmiszercsomagokat juttatnak a rászorulók asztalára. A Medve-tó körüli erdőkben kalandjátékokat szerveztek, amelyekbe a magyarországi testvérváros, Tata diákjai is bekapcsolódtak, este pedig diákzenekar szórakoztatta az ünneplőket.
Szombaton ismét ellepte a sétányt a tömeg, amely az ötletes, színes díszítéseket, tökből és egyéb terményekből kivitelezett mesejeleneteket csodálhatta meg, de számos standon sült tököt, tökös süteményeket, préselt gyümölcsleveket, lekvárokat, méztermékeket kínáltak, de kézművesekkel is találkozhattak. Sokan megcsodálták azt a 195 kilogrammos óriástököt, amelyet a nyárádszentbenedeki Kilyén Károlytól szállítottak a helyszínre. Az egyik udvaron egy helyi lovarda pacijait is kipróbálhatták a kisgyerekek, ugyanitt állatsimogató is volt, hőlégballont is beszerveztek, míg egy másik helyen íjászatot tanítottak. A színpadon folyamatosan szólt a zene, egymást váltották a tánccsapatok, volt bábszínház és koncert is, míg a vasárnapi programban hangsúlyosan jelen volt a néptánc is, de színdarabot is bemutattak, majd az Intermezzo kamarakórus és a Titán zenekar fellépései zárták a háromnapos rendezvényt.
Már első nap elérte a látogatók száma a négyezer főt, ez a szám a továbbiakban növekedett. Szováta volt polgármesterét, a Maros Megyei Tanács elnökét, Péter Ferencet is a sétányon találtuk. Mint elmondta, a rendezvény egyre nagyobbá válik, és az a fontos, hogy a helyi iskolákat összefogja a közös munka és szórakozás, sokan készítenek egy-egy művet, amelyet a szovátaiak és az ideérkezők megcsodálhatnak. „Olyan őszi fesztivál ez, amely sok turistát idecsal, mert valóban van mit megnézni, van min csodálkozni” – nyilatkozta a megye vezetője. Ez a fesztivál pedig bebizonyította, hogy „nemcsak a turistáknak, hanem magunknak is szervezzük”.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!