Hirdetés

Tökéletesedő székely rajzfilm

A Székelyföldi Legendárium animációsfilm-sorozat első részének, a Likaskő legendájának tökéletesített változata készül el áprilisra. A rajzfilmet már több ízben bemutatták, az új film szereplői emberibbek, a látványvilág pedig a készítők szerint lélegzetelállító.

2014. február 18., 19:472014. február 18., 19:47

A Székelyföldi Legendárium csapata májusra már a második film elkészítését tervezi, ugyanis a Magyar Nemzeti Médiahatóság kilátásba helyezte, hogy támogatja a többrészesre tervezett székelyföldi animációsfilm-projekt első három részét.

„A második rajzfilmben a Rétyi-nyír, a harmadikban pedig a gyergyói táltos asszony legendáját dolgoznánk fel. A filmek elkészítéséhez, a folyamat felgyorsításához tovább bővítenénk a székelyföldi stábot is\" – mondta el Fazakas Szabolcs ötletgazda.

A csapathoz egyébként nemrégiben csatlakozott ifj. Maszelka János is, aki az úgynevezett storyboardot, a képes forgatókönyvet rajzolja. A kibővített rajzfilm bemutatója sem marad el: a tavasz folyamán nemcsak az udvarhelyi 3D-s moziban vetítenék le, hanem a tervek szerint a helyszínen, a Tusnádi-szorosban található Likaskőnél is.

Az animációsfilm-gyártás mellett más projekteken is dolgozik a Legendárium-csapat: egyre bővülő termékskálájukban – a társasjáték, a könyv és a térkép, illetve a kifestő mellett – már színes ceruzák és Zete varázsfurulyája is megkapható. „A mogyorófa ceruzák és a furulyák is elkészültek mind-mind székelyföldi kézművesek műhelyében, hisz kiemelt célunk a helyi értékek népszerűsítése\" – hangsúlyozta Fazakas.

A tervek szerint hamarosan elkészülnek a legendás kirakós kockák, illetve a küküllőkeményfalvi Ati Cream fagylaltgyárral való együttműködésnek köszönhetően újabb legendás édesség várja majd az édesszájúakat. „Nagy sikere volt az Udvarhelyi Fiatal Fórummal közösen rendezett amatőr színjátszó fesztiválnak is, így idén is arra sarkalljuk az iskolaiscsoportokat, hogy régiójukhoz kötődő legendákkal, mondákkal vegyenek részt a rendezvényen\" – hangsúlyozta Fazakas.

Kovács Eszter

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés