
2010. augusztus 26., 16:072010. augusztus 26., 16:07
A Félsziget Fesztivál szervezői már az első nap elégedettek lehettek, ugyanis míg a költségvetés a tavalyival azonos szinten maradt, azaz mintegy 1,2 millió euróból terveznek gazdálkodni, a bérleteladás máris 10-15 százalékkal megugrott. Még olyan körülmények között is, hogy az utolsó pillanatban még kedvezményes áron vásárolni szándékozó fiatalok hoppon maradtak. A 14 órás határidő előtt jelentkezők keserűséggel és csalódottan tapasztalták, hogy a víkendtelepi pénztárak bezártak és a főtéri jegyárusnál is hűlt helye a kedvezményes belépőknek. Bodor László fesztiváligazgató a számítástechnika ördögét okolta a kellemetlenségért, de mint lapunknak elmondta, végül mindenkit sikerült kiszolgálni.
Az idei Félszigeten – amely az eddigi fesztiválok legszínvonalasabbja és legszínesebbje kíván lenni zenei kínálat tekintetében – az egyik legérdekesebbnek a szombati nap ígérkezik, amikor a klasszikus rock három nagy legendája, a Phoenix, a Europe és az Omega követi egymást a főszínpadon. “Okultunk a tavalyi kritikákból, amelyek hiányolták a klasszikus rockezenét. Most itt van a három nagy együttes, de más színpadokon fellép Deák Bill Gyula, meg a Beatrice is” – mondta el Fülöp Zoltán, a Sziget Management projektvezetője, aki szerint a marosvásárhelyi Félszigetet nyugodt szívvel lehet egy napon emlegetni olyan anyaországi fesztiválokkal, mint a Sziget, a Volt, vagy az egyre nagyobb sikernek örvendő Balaton Sound fesztivál. Ráadásul, felhozatala által a nyugat-európai hasonló méretű rendezvények közt sem vall szégyent. A szervezők úgy vélik, az elmúlt években sem volt okuk szégyenkezni, az idén viszont a fesztiválnak az eddigieknél sokkal több zenei stílust sikerül lefednie, annak ellenére, hogy a több mint hatvan együttes utaztatása nem kis erőfeszítésükbe került. A marosvásárhelyi reptér ugyanis továbbra sem képes befogadni a nagyobb repülőgépeket, és egy-egy együttes utaztatásának megszervezése harminc napba is beletelt. A Víkend-telep csütörtök kora délelőttől fogadta vendégeit, az eddigi évekhez hasonlóan a fesztivállakók idén is ingyen látogathatják a strandot. A Civil falu sátrai is megteltek lassan, az odalátogatók rendhagyó módon fejleszthetik társadalmi ismereteiket: torzított politikus-fényképeket illeszthetnek a megfelelő névhez, Európa-térképet rakhatnak össze. A könnyebb műfaj kedvelői pedig gombfociban és különböző társasjátékokban mérhetik össze tudásukat.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.