
Több tucat állatot fogadtak már örökbe a nagyváradi állatkertben az intézmény múlt év végi kezdeményezésének köszönhetően.
2015. január 12., 16:272015. január 12., 16:27
Az örökbefogadók 100 lejjel támogatják évente a kiválasztott állatkerti lakók gondozását. Az első örökbefogadó Marossy Anna nagyváradi biológus volt, aki egy nőstény szurikátát fogadott örökbe, de már kiválasztott egy farkast is. Úgy nyilatkozott, jó ötletnek tartja a programot, hiszen mindenkinek illene hozzájárulnia az állatok gondozásához.
„A jelentkezők nemcsak nagyváradiak, az ország minden részéből fogadtak örökbe állatokat, Bukarestből, Nagybányáról, Vatra Dorneiből is. A programmal a természetközelséget próbáljuk népszerűsíteni, és állatkerti látogatásokra ösztönözzük az embereket” – mondta Bimbó Szuhai Tibor, az intézmény ügyvezető igazgatója.
Magánszemélyek évente 100, cégek pedig 500 lejért „vehetik gondjaikba\" az állatokat. A program keretében az állatkert lakói természetesen ketreceikben maradnak, a nagylelkű, állatszerető támogatók pedig felajánlhatják segítségüket. Az örökbefogadók bizonylatot kapnak, és azt az állatot támogathatják, amelyiket kiválasztják. A váradi állatkertben 150 állatfaj és 650 példány él.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!