
Bővített programmal és több résztvevővel szervezik meg második alkalommal az Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpiát szeptember 21–24. között Kolozsváron – jelentették be a szervezők keddi sajtótájékoztatójukon.
2016. szeptember 13., 17:532016. szeptember 13., 17:53
A középiskolások legnagyobb hazai sporteseményét az RMDSZ ügyvezető elnöksége a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével (RMPSZ), a Testnevelő Tanárok Országos Tanácskozásával (TTOT), az Országos Oktatási és Tudományos Kutatási Minisztériummal és a Babeş–Bolyai Tudományegyetemmel közösen rendezi meg.
Bodor László, az RMDSZ programokért felelős főosztályának ügyvezető alelnöke elmondta: újdonság, hogy idén az oktatási minisztérium is felkarolta az eseményt, és felvette hivatalos rendezvénynaptárába. Idén jelentősen megnőtt a részvevők száma, míg tavaly 450 diák versenyzett, idén közel 700 középiskolásra számítanak. Ezúttal több erdélyi és partiumi középiskola nevezett be a versenybe, szám szerint 29, míg tavaly 22 iskola diákjai vettekl részt a küzdelmekben. Bodor úgy vélte: ez annak tulajdonítható, hogy az esemény üzenete célba ért, a résztvevő diákok pedig a „mozgás népszerűsítésének követeiként” diáktársaikat is sportolásra buzdították.
A Sportolimpia fővédnökségét idén Szabó Kati sokszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász vállalta, a kolozsvári közönség szeptember 21-én, 19 órától a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében találkozhat az 1984-es Los Angelesi olimpián 4 aranyat és egy ezüstérmet kiérdemlő klasszissal.
A sétatéri dalszínház ad otthont az esemény ünnepélyes megnyitójának, ennek keretében kerül sor arra a kerekasztal-beszélgetésre, amelyen Szabó Kati mellett az idei Rio de Janeiró-i olimpiai paralimpiai játékok erdélyi magyar résztvevői is jelen lesznek. A beszélgetést Kádár Zoltán marosvásárhelyi sportriporter moderálja.
Grabán Zsolt, a rendezvénysorozat főszervezője úgy értékelt: a rendezvény remek találkozási lehetőséget biztosít a magyar diákoknak és tanároknak, hiszen a néhány napos kolozsvári torna előtt az iskolák sportolói selejtező tornákon is részt vettek, amelyeket városi és megyei szinten rendeztek meg. Így több ezer diákot mozgat meg összességében a rendezvény.
Kákes Loránd testnevelő tanár, a sportolimpia szakmai vezetője elmondta: az eddigi sportágak (futball, kézilabda, kosárlabda, röplabda és atlétikai versenyszámok) mellett idén az úszás négy versenyszámában is megméretkezhetnek a diákok. A sorshúzást pénteken, szeptember 16-án tartják, ekkor dől el a végleges beosztás, valamint a pontos program. A mérkőzések, versenyek nagy része a Iuliu Hațieganu egyetemi sportparkban zajlik.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!