
2012. február 20., 13:032012. február 20., 13:03
Több sebből vérzünk – ez a címe annak a hatvan perces alkotásnak, melyet Fürge Anett készített a közelmúltban Tóásó Előd, Rózsa Flores Eduardó és Magyarosi Árpád tragikus történetéről. A dokumentumfilm célja felhívni a figyelmet az ügyben folyamatosan elkövetett jogsértésekre – mint ismeretes, tavaly decemberben az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának speciális eljárásokkal foglalkozó részlege felszólította a bolíviai kormányt, hogy haladéktalanul engedjék szabadon a közel három esztendeje fogva tartott erdélyi származású magyar állampolgárt, Tóásó Elődöt.
A jogvédők többhónapos vizsgálat után megállapították, hogy a latin-amerikai ország kormánya Tóásó Előd esetében több ponton megszegte az egyetemes emberi jogokat, nem volt letartóztatási parancsuk, megsértették az ártatlanság vélelmét, az eddigi eljárás nem volt jogszerű, és nem tartották be az előzetesben eltölthető leghosszabb időt szabályozó törvényt sem.
Mint ismeretes, az erdélyi származású férfit még 2009. áprilisában tartóztatták le Santa Cruzban, miután a Las Americas nevű szállodában a kormány kommandósai gyakorlatilag kivégezték a magyar–horvát–bolív állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi magyar Magyarosi Árpádot és az ír Martin Dwyert. Tóásó Előd és a horvát–bolív állampolgárságú Mario Tadic azóta a La Paz-i San Pedro börtönben raboskodik. A bolíviai hatalom azt állítja, a külföldiek egy terroristacsoportot alkottak, amely az elnök, Evo Morales meggyilkolására érkezett az országba.
A film készítője, Fürge Anett jelenleg az egyik kereskedelmi televízió szerkesztőjeként dolgozik. A fiatal dokumentumfilmes egyik előző munkájával komoly szakmai és közönségsikert ért el: a saját daganatos betegségéről készül Mellbevágó című dokumentumfilmje 2009-ben a Las Vegas-i nemzetközi filmfesztiválon Silver Ace Award különdíjat kapott.
A Több sebből vérzünk szintén megrázó alkotás, melyben rejtett kamerás börtönfelvételek is helyet kaptak, bemutatva a latin-amerikai börtönviszonyokat. Megszólal Tóásó Előd, valamint az áldozatok hozzátartozói is. Az alkotás bemutatója kedden, február 21-én este hét órakor lesz Budapesten a Parajdi Sópincében (Vámház körút 11), a vetítés után az alkotóval és egyes szereplőkkel is lehetőség nyílik beszélgetni.
Lukács Csaba
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).