Hirdetés

Több mint 30 millió látogatót várnak Rómába a jubileumi szentévben

A katolikus egyház 25 évente szokott jubileumi évet meghirdetni, amely a római bazilikák addig zárva tartott szent kapuinak megnyitásával veszi kezdetét •  Fotó: Tóth Gödri Iringó

A katolikus egyház 25 évente szokott jubileumi évet meghirdetni, amely a római bazilikák addig zárva tartott szent kapuinak megnyitásával veszi kezdetét

Fotó: Tóth Gödri Iringó

Több mint 30 millió látogató érkezésével számolnak Rómában a 2025-re meghirdetett jubileumi szentévben, ami jelentős infrastrukturális és biztonsági felkészülést igényel – közölte Roberto Gualtieri római főpolgármester az eseménysorozat programjait főbb vonalakban ismertető hétfő esti sajtótájékoztatóján.

MTI

2024. április 23., 10:422024. április 23., 10:42

Az elöljáró megjegyezte, hogy az érkezők becsült létszáma folyamatosan emelkedik. Szállodákban és más szálláshelyeken már megkezdődött a foglalási roham a következő évre. A főpolgármester hangoztatta, hogy

más olaszországi városokkal, például Velencével ellentétben nem vezetnek be semmiféle belépődíjat, a fővárosba továbbra is teljesen szabad és ingyenes a belépés.

Hirdetés

Egyedül a tömegközlekedési díjakat emelik meg idén nyártól.

A katolikus egyház 25 évente szokott úgynevezett jubileumi évet meghirdetni, amely a római bazilikák addig zárva tartott szent kapuinak megnyitásával veszi kezdetét.

A szentévben a hívek Rómába zarándokolnak teljes bűnbocsánat elnyerésére. Legutóbb 2000-ben tartottak szentévet, melyet II. János Pál pápa vezetett, 2015-ben pedig Ferenc pápa hirdetett rendkívüli jubileumot az irgalmasság jegyében. A 2025-ös szentévet a remény zarándoklatának nevezte el.

Róma városa rendkívüli infrastrukturális fejlesztésekkel készül az eseményre: mindenekelőtt a Vatikánváros körüli gyalogosövezetet bővítik a járműforgalom földalatti alagutakba terelésével. A közlekedés átrendezése a Vatikán körüli biztonságot is erősíti majd.

Újdonságnak számít, hogy a Szent Péter térre vezető sugárút végén két szökőkutat akarnak elhelyezni.

Roberto Gualtieri a külföldi tudósítóknak tartott tájékoztatóján elmondta, hogy több mint kétszáz beavatkozást terveznek a város különböző pontjain. Nyolcvanöt építkezési területen folyik jelenleg a munka, további több mint negyven májustól indul. A főpolgármester köszönetet mondott Róma lakosainak, akik türelemmel viselik a szerte a belvárosban felbontott utakat.

A jelentősebb városfejlesztési projektek között szerepel a Termini-pályaudvar előtti tér átalakítása, a lateráni Szent János-bazilika előtti tér kihasználtságának javítása, a városon belüli zarándokútvonalak kiépítése, a mobiltechnológia fejlesztése.

A főpolgármester a világ egyik legbiztonságosabb városának nevezte Rómát, „ami nem azt jelenti, hogy ne akadnának problémák”. Gualtieri hangoztatta: a hatóságok eddig is bizonyították, hogy képesek kezelni a várost elözönlő tömeges turizmust. Megjegyezte, civilruhás rendőrök dolgoznak azon, hogy a leglátogatottabb látványosságoknál és a tömegközlekedési eszközökön a zsebtolvajok is eltűnjenek.

A 2025-ös jubileumi év részletes programját Ferenc pápa a május 9-re ígért pápai bullában közli.

Roberto Gualtieri elárulta, hogy az első nagyobb esemény jövő február 9-én lesz, amikor az olasz fegyveres erők jubileumi miséjét mutatják be. Márciusban a Szent Péter téren Ferenc pápa a világ minden részéből érkező diakónusokat fogadja. Áprilisban a betegek és az egészségügyi dolgozók jubileumát tartják meg, de más ágazatok dolgozóinak, a fiataloknak és gyerekeknek is külön jubileumi találkozókat szerveznek.

korábban írtuk

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket
Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket

Velencében április 25-től bevezetik egyelőre kísérleti jelleggel és 29 különböző napon a napi 5 eurós belépőjegyet. Ennek részleteiről Luigi Brugnaro polgármester számolt be csütörtöki római sajtótájékoztatóján.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Tiszavirágzás a Maroson: megkezdődött a kérészek tánca – VIDEÓ

Látványos videófelvételt tett közzé közösségi oldalán a Maros-ártér Természetvédelmi Park vezetősége a Maros zajló tiszavirágzásról.

Tiszavirágzás a Maroson: megkezdődött a kérészek tánca – VIDEÓ
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Kedvenc nyaralásos fotód most nyereményt ér!

A Krónika új nyereményjátékában a kedvenc nyaralásos fotód értékes ajándékokat érhet!

Kedvenc nyaralásos fotód most nyereményt ér!
2026. június 06., szombat

Helikopter és hangverseny: művészeti eseménnyé vált a korszerűsítési munkálat Nagyszebenben

Nem mindennapi látvány fogadta azt, aki szombaton Nagyszeben történelmi belvárosában járt, ugyanis egy helikopter körözött a város felett, miközben zenészek adtak elő műveket a földön. Az akció a filharmónia épületének korszerűsítéséhez kapcsolódott.

Helikopter és hangverseny: művészeti eseménnyé vált a korszerűsítési munkálat Nagyszebenben
2026. június 05., péntek

Elítélte a holland bíróság a dák aranykincsek tolvajait

A hollandiai Assen bírósága 3 év és 11 hónap börtönbüntetésre ítélte a holland Drents Múzeumból tavaly januárban ellopott dák aranykincsek tolvajait – tájékoztatott az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.

Elítélte a holland bíróság a dák aranykincsek tolvajait
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Utazó- és olvasóközönség: digitális könyvtár böngészhető a tömegközlekedési eszközökön

Aradon mintegy 150 tömegközlekedési eszközön egy kattintással elérhető a megyei könyvtár digitális változata, így több ezer olvasmány közül válogathat az utazóközönség.

Utazó- és olvasóközönség: digitális könyvtár böngészhető a tömegközlekedési eszközökön
2026. június 04., csütörtök

Orvvadászat gyanúja merült fel a sportvadász egyesület vezetője ellen

Rendőrségi ellenőrzés során vaddisznóhúst találtak abban az autóban, amelyben Nicolae Deme, az Arad Megyei Vadász- és Sporthorgász Egyesület (AJVPS) igazgatója is utazott – erősítette meg az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.

Orvvadászat gyanúja merült fel a sportvadász egyesület vezetője ellen
2026. június 02., kedd

Nicușor Dan nevében próbált ingyenjegyekhez jutni, felelnie kell tetteiért

Vádat emelt Bukarest első kerületének ügyészsége egy férfi ellen, aki a fővárosi főpolgármester kabinetfőnökének adva ki magát fiktív WhatsApp-fiókokról Nicușor Dan nevében próbált ingyenjegyeket szerezni különféle eseményekre.

Nicușor Dan nevében próbált ingyenjegyekhez jutni, felelnie kell tetteiért
Hirdetés
2026. június 01., hétfő

Elindult a McKinley meghódítására a petrozsényi hegymászó

Adrian Ahrițculesei hegymászó hétfőn elindult Alaszkába, ahol az észak-amerikai kontinens legmagasabb csúcsát a 6194 méteres McKinley-hegyet (Denali) tervezi megmászni az úgynevezett Hét hegycsúcs kihívás keretében.

Elindult a McKinley meghódítására a petrozsényi hegymászó
2026. június 01., hétfő

Saját medencéjét nyitotta meg a gyermekek előtt egy kis község polgármestere

Ritkán hallani olyan kezdeményezésekről, amelyek egyszerűségük ellenére képesek változást hozni egy közösség életében. Borsaújfaluban egy ilyen példa hívta fel magára a figyelmet: a polgármester saját medencéjét bocsátotta a gyerekek rendelkezésére.

Saját medencéjét nyitotta meg a gyermekek előtt egy kis község polgármestere
2026. május 31., vasárnap

Érik a ropogós cseresznye: leves, gombóc, Fekete-erdő torta alapanyaga is lehet

Május végén elárasztják az erdélyi piacokat a különböző cseresznyefajták, az igazi nyár közeledtét jelzik a fényes, bordó, piros vagy sárgás szemek.

Érik a ropogós cseresznye: leves, gombóc, Fekete-erdő torta alapanyaga is lehet
Hirdetés
Hirdetés