2012. június 15., 09:392012. június 15., 09:39
Az alelnök bolíviai lapjelentések szerint azt mondta, Magyarországnak bocsánatot kellene kérnie annak a dél-amerikai államban 2009-ben felszámolt „terroristasejtnek” az agressziója és az Evo Morales bolíviai elnök meggyilkolására vonatkozó tervei miatt, amelynek magyar állampolgárok, köztük Tóásó Előd is a tagjai voltak.
A sajtófőnök emlékeztetett arra, hogy Martonyi János külügyminiszter és hivatali elődje, Balázs Péter három levelet is küldött bolíviai kollégájának Tóásó Előd fogva tartásának ügyében, de választ nem kaptak. Magyar megítélés szerint az sem szerencsés, ha egy ország a diplomáciai csatornák helyett a sajtón keresztül üzenget – mondta Kaleta Gábor. Hozzátette: Budapest – egy korábbi nyilatkozathoz hasonlóan – felszólítja a bolíviai hatóságokat, hogy tartsák be saját törvényeiket.
A sajtófőnök ezzel arra utalt, hogy az érvényes bolíviai törvények értelmében ha három éven belül nem sikerül ítéletet hozni, a fogvatartottat szabadlábra kell helyezni. Emlékeztetett az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa önkényes fogva tartást vizsgáló munkacsoportjának tavaly decemberben nyilvánosságra hozott véleményére, amely szerint Bolívia több ponton is sérti az egyetemes emberi jogokat azzal, hogy 2009 áprilisa óta fogva tartja Tóásó Elődöt. Kaleta Gábor kitért arra is, hogy tavaly ősszel, amikor az ENSZ-közgyűlés ülésszaka alkalmából Schmitt Pál államfő tárgyalt bolíviai kollégájával, Evo Moralesszel, Tóásó ügyét is szóba hozta.
Magyarország ezenkívül több külügyi jegyzékben is szorgalmazta az ügy tárgyalásos megoldását, és továbbra is ezt az utat tartja követendőnek – hangsúlyozta a sajtófőnök. A bolíviai alelnök arra reagálva sürgette Magyarország bocsánatkérését, hogy Adrian Oliva ellenzéki képviselő egy sajtótájékoztatón ismertette azt a dokumentumot, amelyet információi szerint a Magyar Országgyűlés emberi jogi és külügyi bizottságai május végén fogadtak el, és amely a Tóásó-üggyel kapcsolatban tapasztalható visszaélések és jogsértések miatt az Európai Unió által Bolíviának nyújtandó gazdasági támogatás felfüggesztését szorgalmazta.
A Los Tiempos című bolíviai napilap szerdán honlapján azt írta, hogy a két országgyűlési bizottság nyilatkozatban kérte az EU-t: fagyassza be a La Paznak éppen az emberi jogsértések elleni küzdelemhez nyújtott támogatását.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.