Hirdetés

Tízéves a Facebook, a világ harmadik legnépesebb „országa”

A Facebook közösségi portál, melynek felhasználói száma 2012-ben érte el az egymilliárdot, egy évtized leforgása alatt a világ meghatározó politikai, gazdasági és kulturális tényezője lett. Tíz éve, 2004. február 4-én kezdte meg működését.

Hírösszefoglaló

2014. február 04., 11:172014. február 04., 11:17

Minderről valószínűleg álmodni sem mert a Facebook létrehozásakor alig huszonhárom éves Mark Zuckerberg a Harvard Egyetem diákszobájában, miként arról sem, hogy neve felkerül majd a világ leggazdagabb üzletembereinek listájára.

A lelkes programozó Zuckerberg – sok társához hasonlóan – korábban már kifejlesztett néhány közösségi honlapot. Az első ilyen a Coursematch volt, amelyen a diákok figyelemmel kísérhették, ki milyen kurzust látogat, így könnyebben bukkanhattak barátaikra.

A 2003 októberében született Facemash egyfajta „férfias játék\" volt, a program ugyanis egyetemista lányok képeit helyezte véletlenszerűen egymás mellé, a fiúk pedig egy kattintással szavazhattak, melyik lányt tartják csinosabbnak. A képeket persze nem volt egyszerű megszerezni, Zuckerbergnek ehhez fel kellett törnie a Harvard Egyetem informatikai hálózatának biztonsági rendszerét, de megérte: a honlapnak már az első négy órában huszonkétezer látogatója volt.

A sikeren felbuzdulva indította útjára egy évvel később a The facebookot (az egyetemi gólyáknak kiosztott adatkérő lapokat nevezik így). Az oldalra az huszonnégy órán belül tizenkétezer diák iratkozott fel, egy hónap múlva pedig már a harvardi diákok felének volt saját profilja. A hálózatnak csakhamar része lett több bostoni egyetem, majd a nyolc legpatinásabb új-angliai felsőoktatási intézményt tömörítő Ivy League, s nem sokkal később az Egyesült Államok összes egyeteme előtt megnyitották.

Zuckerberg az oldal nevét 2005 augusztusában változtatta Facebookra, a domainnévért kétszázezer dollárt fizetett. A Facebook diadalútja folytatódott: megnyitották a középiskolák, majd a nem oktatási jellegű intézmények előtt. 2006 szeptemberétől minden 13 évesnél idősebb, érvényes e-mail címmel rendelkező magánszemély is regisztrálhatott (meghívó nem szükséges), és megjelentek a vállalatok saját magukat népszerűsítő oldalai, az oldalt ma már a gazdasági és politikai élet szereplői is használják marketingeszközként.

A Facebook ma a Google mögött a leglátogatottabb internetes honlap, ahová 2013 decemberében 1,23 milliárdan léptek be, közülük 757 millióan legalább egyszer naponta, a belépéshez havonta 945 millióan, naponta 556 millióan használtak mobileszközt. Az Egyesült Államokban él a legtöbb Facebook-felhasználó, majd Brazília, India, Indonézia és Mexikó (58 millió) következik.

Tavaly őszi adatok szerint a Facebook hálózatán mintegy 140 milliárd „barátság\" köttetett, a „like\", azaz tetszik gombot több 1130 milliárdszor nyomták meg. A portálon összesen 219 milliárd fotót tettek közzé, 62,6 millió zeneművet hallgattak meg 22 milliárd alkalommal. Ezek a számadatok mindennap több millióval nőnek, a hálózatot folyamatosan fejlesztik, újabb és újabb szolgáltatásokkal igyekeznek megtartani a felhasználókat, sokak, főleg a fiatalok számára ma a Facebook a legnagyobb hírforrás és a kapcsolattartás eszköze.

A Facebookot 2012-ben vezették be az amerikai tőzsdére, ez volt az amerikai történelem második legnagyobb tőzsdei bevezetése, s a Visa hitelkártya cég után a második legsikeresebb ilyen akció. A cég 28 százalékban ma is Zuckerberg tulajdona, akinek vagyonát ma 27 milliárd dollárra becsülik, életéről film is készült A közösségi háló címmel.

Bármennyire fényesek is azonban a Facebook eredményei, sokan szkeptikusok a cég jövőjével kapcsolatban. Szakértők és elemzők is azt állítják, hogy a növekedés nem folytatódhat a végtelenségig, az utóbbi időben pedig olyan felmérések láttak napvilágot, amely szerint az oldal a fiatalok körében kiment a divatból.

Az aktív felhasználók is mintha fáradnának: 2013-ban öt felhasználóból három látogatott el naponta az oldalra, egy évvel korábban ezt 57 százalék tette meg mindennap. A megjósolt hanyatlás azonban még odébb van: a Facebook január végén közzétett jelentése szerint 2013 utolsó negyedévében 40 millióval nőtt az oldal felhasználóinak száma, s meredeken emelkedett a cég bevétele és profitja is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
2026. június 24., szerda

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon

A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon
Hirdetés
Hirdetés