
Timur Lenk mongol fejedelem nyomában indul újabb keleti expedícióra a sepsiszentgyörgyi Karda Zoltán. A földrajz szakot végzett, magát „világutazónak” nevező negyvenéves férfi szeptemberben indul újabb keleti útjára, elmondása szerint mintegy 9500 kilométert fog bejárni, Türkmenisztán, Üzbegisztán, Tádzsikisztán és Kirgizisztán területén.
2014. augusztus 06., 13:422014. augusztus 06., 13:42
A másfél hónapos utazás során Karda azokat a városokat látogatja meg, melyeket Timur Lenk épített, vagy hadjáratai során lerombolt. Karda Zoltán az Agerpres hírügynökségnek elmondta, egyedül vág neki az útnak, gyalog vagy bármilyen útjába kerülő járművel utazik, és saját zsebből finanszírozza az expedícióját.
A szeptemberre tervezett kirándulás ötlete két évvel ezelőtt körvonalazódott a „világutazóban”, akkor a selyem útját járta be, és eljutott Timur Lenk sírjáig. Timur Lenk szamarkandi emír 1370–1405 között uralkodott, az utolsó nomád hadvezér, aki birodalmat épített Közép-Ázsiában. A pusztító hadjáratok mellett jelentős törvényhozó munka fűződik a nevéhez, és ő építtette Szamarkand hatalmas épületegyüttesét, melynek nagymecsete sírhelyéül szolgál.
Karda Zoltán első expedíciója 2010-ben volt, akkor a nagy Kelet-kutató, Kőrösi Csoma Sándor útvonalán indult el, Csomakőrösről, a tibetológus szülőfalujából vitt egy kevés földet a dardzsilingi sírra. Két évvel később végigjárta a selyemút országait, a Törökországon, Iránon, Azerbajdzsánon, Kazahsztánon, Üzbegisztánon, Kirgizisztánon és Kínán áthaladó, mintegy 25 ezer kilométeres egykori kereskedelmi útvonalat 50 nap alatt járta be, és erről könyvet is írt. A Selyemút című könyvet 250 saját fotóval illusztrálta.
Célja volt eljutni a Dzsungáriai-medencébe, amelyet Kőrösi a magyar őshazának tartott. Tavaly Nílus-expedíciót járt végig Sir Samuel Baker és Sass Flóra felfedezők nyomában. 1864-ben Sir Samuel Baker és felesége, Sass Flóra felfedezték az Albert-tó közelében a Murchison-vízesést, a Nílus egyik fő forrását, Karda az ő nyomukon próbálta végigjárni, közel két hónap alatt a Nílus folyását.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!