Thury István áttáncolt élete

A 65. életévét néhány napja betöltő Thury István volt a várva várt műsorszám az Athene Palace, az Ambasador és a Continental Szállóban, ahol olyan rajongókat tudhatott maga mögött, mint a diktátor fia, Nicu Ceauºescu. De ő volt az is, akinek mozdulatait a hétfő délutáni kötelező tévézéshez szokott idősebbik nemzedék szinte hétről hétre megcsodálhatta az RTV magyar adása keretében, amint tánclépésekben eleveníti meg például Chaplint. Az egész ország által csak Thuryként emlegetett művész ma egy havasalföldi városkában, Cîmpulung Muscelre visszahúzódva tengeti nyugdíjas éveit.

A kisváros és a nagyasszony kordája
Thury az ötvenezer lakosú településen is mindenkinek csak Thury. Az emberek, akik nemcsak a tévé magyar adásában vagy szórakoztató műsoraiban, hanem számos román játékfilmben is láthatták, jól ismerik a múltját. Alacsony termetéről, megszürkült, de változatlanul boglyás frizurájáról, összetéveszthetetlenül nagy orráról Thuryt lehetetlen nem felismerni. A helybéliek általában Mesterként üdvözlik az utcán, de akad kevésbé tájékozódott cîmpulungi lakos is, aki megkérdi: milyen alkalommal a városban, mikor lesz a fellépése?
Bár már nem táncol, munkája révén Thury István jelen van a város művészeti életében. Amint a neje mondja, most is egész nap dolgozik, két rézműves-kiállításra is készül. A találka megadott időpontjában nem is találni otthon. �Észre se vettem, hogy eltűnt itthonról. De csak egy helyen lehet, a kultúrházban, a műhelyében� � nyugtat meg a felesége.
Az asszonynak csakugyan igaza van: Thuryt a Tudor Muºatescuról elnevezett kultúrotthon egyik helyiségében bezárva, nyakig munkában találjuk. �Valamikor a tánc volt az életem, most a rezezés tölti ki a napomat. Egykoron sokat éjszakáztam, de mára lenyugodtam, csak ülök és rezezek, s közben halk zenét hallgatok. Nincs semmiféle szakképesítésem, autodidakta módon tanultam a mesterségbe. Még a szerszámokat is én készítem. A rezezéssel pótolom a röhejesen kicsi nyugdíjamat, de kedvtelésből a barátoknak is dolgozom. Sokan azért vásárolnak tőlem, mert azt mondják, az én autogramom sokat fog érni. Most kell nekünk a munkád, mondogatják, mert amíg élsz nem olyan drága! Csinálhatom hát reggeltől estig. De nem bánom, mert ennél jobb kikapcsolódást nem is tudnék elképzelni magamnak� � mondja a művész, aki az ortodox szentképektől a stilizált aktokig sok mindent készít.
Thury negyven év után hagyta ott Bukarestet, és a kilencvenes évek derekán harmadik feleségének szülővárosába költözött. Mint meséli, Bukarestben mindene megvolt, mégis utálta a várost. Cîmpulungról annyit mond, hogy �egy nyugdíjasnak megfelel�. Amióta a terepjárókat gyártó ARO-üzem tönkrement, a város kihalt, fiataljai eltávoztak, az idősebbek elszegényedtek. A vasárnapi kikapcsolódást a templomozáson kívül a kocsma vagy a központi parkban zajló táblabajnokság jelenti. �A harmadik nejem annyira vigyáz rám, hogy ne igyam, ne zülljek, ne hanyagoljam el magam, hogy inkább lépten-nyomon követi a munkámat, és mindenben kitart mellettem� � meséli. Thury férfiasan beismeri, hogy ha nem lenne kordában tartva, bizony el-elengedné magát, mert haveri körben őt nem kell kétszer kínálni. �Így már csak vasárnaponként iszom és mulatok, de akkor jól kirúgok a hámból. Felmegyek George Dinicã színművész barátom közeli nyaralójába, ahol aztán eszünk-iszunk, s cigányzenére mulatunk� � sorolja, s máris másként csillog a szeme.
�Thury, neked dolgoznod kell, mert a nyakunkon a két kiállítás!� � toppan be váratlanul Mioara Mazilu, aki előbb jól leteremti a férjét, majd az újságírónak szép halkan beismeri, hogy a világ legjobb férje.
Amikor megemlítem, hogy a bukaresti tévétől eltávozók közül Aradics László is a rézmetszésben lelte örömét, Thury egy pillanatra ismét felvillan: �Nála csodáltam meg először ezt a technikát, tőle lestem el a mesterséget. Mit csinál?� � kérdezi, majd a lehangoló válaszra elcsukló hangon reagál: �Meghalt? Nem is tudtam... Ha ő nincs, ma én sem rezezek.�

Az aranykor
Az 1964-ben végzett kolozsvári balettiskolát, majd a hat hónapos szentpétervári akadémiát követő évek egyáltalán nem utaltak arra, hogy Thury Istvánból valaha is rézműves lesz. Az első munkahely, a Constantin Tãnase Színház, az ottani kollégák, Puiu Cãlinescu, Maria Tãnase, Giugaru, Nicolae Sever, a legjobb barát, a fiatalon eltávozott Aurelian Andreescu, majd a televíziózás, a sok-sok közös produkció Boros Zoltánnal és Titus Munteanuval, a filmezési lehetőségek mind-mind arra utaltak, hogy Thurynak egyetlen szerelme lehet: a tánc. �A napi 150 lejes gázsimmal jobban kerestem, mint az akkori államelnök, Gheorghe Gheorghiu-Dej. Bejártam a világot, kint is maradhattam volna, zsidó származásom miatt hivatalosan is kimehettem volna, de én itt éreztem jól magam. Soha nem bozgoroztak le, Nicu �herceg� egyenesen a tenyerén hordott. Egy időben minden este eljött megnézni az Athene Palace-ban, és mindig pénzt akart adni. Soha nem fogadtam el, mert nem voltam rászorulva. Fel is háborodott, azt firtatva, hogy mi van, az ő pénze nem jó nekem?! Én inkább whiskyt kértem, mert pénzzel dobálóztak a görög turisták. Azok voltak az igazán szép idők. Legalább is számomra� � idézi fel saját aranykorát.

Ha újraszülethetne...
Ha újrakezdhetné a pályafutását, Thury akkor is táncolna és rezezne. Úgy érzi, jól tudná ötvözni a két művészetet. �Valamikor rajzoltam is, festettem is, nem is rosszul. Sőt egyszer egy sanzont is elénekeltem, amiről Lakatos István, a híres budapesti prímás azt mondta, hogy egyszerűen csodálatos! De nekem mégiscsak a tánc meg a rezezés a mindenem� � vallja magáról. Legutóbbi kiállítása is a Fémbe karcolt tánclépések címet kapta, a mamaiai megnyitón az akkor 63 éves művész táncra is perdült. Mint mondja, Stela Popescu és Alexandru Arºinel most is állandóan nyaggatják, lépjen fel valamelyik szórakoztató műsorukban. �Nem is tudom, mit csináljak... Tudnék még táncolni, de táncoltam már eleget. Sokat dolgoztam, mégis azt mondhatom, hogy könnyű, szép életem volt. Most már táncoljon más is� � mondja Thury.
Aztán felkapja a szerszámait és �idomítani� kezdi a réztáblát.