
Tévedésből csukták börtönbe a román állampolgárt az olasz hatóságok
Fotó: FSANP/Facebook
Rémálommá vált az olaszországi nyaralás egy román turistának, akit a csendőrök összetévesztettek egy körözött bűnözővel, és az első napon őrizetbe vettek. A jászvásári férfi egy hónapot töltött börtönben.
2025. szeptember 19., 19:212025. szeptember 19., 19:21
A férfi majdnem egy hónapot töltött őrizetben – közölte pénteken az ügyvédje és az olasz sajtó. „Vége a rémálomnak” – mondta a harmincas éveiben járó Ovidiu A. a Corriere del Veneto című lap szerint, amikor csütörtökön elhagyta az észak-olaszországi Pordenone börtönét. „Végre megölelhette a feleségét és a lányait” – mondta ügyvédje, Stefano Di Rosa.
Balszerencséjére azonban ugyanazt a nevet viseli, mint egy másik román állampolgár, akit kétévi börtönre ítéltek és köröztek Olaszországban lopás súlyosbított esete miatt.
A szállodába bejelentkezés után nevének láttán riasztották a csendőrséget, amely az első reggelinél őrizetbe vette. Az ügyvéd csak verejtékes munkával tudta összegyűjteni a bizonyítékokat, hogy tévedésről van szó, mert az első pert a lopás súlyosbított esete ügyében 2014-ben tartották, a jogerős ítéletet pedig 2020-ban mondták ki.
„A rendőrség, a csendőrség, a bíróság és a börtön számítógépes rendszerei nincsenek összekapcsolva, és mindegyiktől külön-külön kellett lekérnem az iratokat” – mondta el Di Rosa. A Corriere del Veneto szerint a turista és a családja még néhány napig Olaszországban marad, hogy a nyaralásból is legyen valami.
Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.
Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A téli hónapok gasztronómiája nehezen képzelhető el savanyú káposzta nélkül: aki nem maga teszi el, az megvásárolja a piacon vagy a nagyáruházakban. A sokoldalúan felhasználható, méltán népszerű vitaminbombát a világ számos pontján ismerik.
Egy kutyafalka négy autót rongált meg Aradon, belemartak a gépkocsik karosszériájába, darabokat téptek le azokból. Feltehetően az autókban rejtőző macskák miatt viselkedtek agresszíven az ebek, amelyek közt kóbor kutyák is voltak.
Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte jogerősen a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.
Földes László Hobo december 19-én, pénteken a Kolozsvári Állami Magyar Színházban ad koncertet. Hobo a magyar blues élő legendájának számít.
szóljon hozzá!