2011. szeptember 05., 13:592011. szeptember 05., 13:59
Jason Steffen azután kezdett el gondolkodni a dolgon, hogy 2008-ban rendkívül hosszú sort kellett végigállnia beszálláskor. Számítógépes szimulálással azután meglelte a legjobb – vagy legalábbis – az általánosan alkalmazottnál sokkal jobb módot. Jelenleg a légikísérők először a gépek utasterének leghátulra szóló jegyeseit engedik a fedélzetere, majd jön a „középmezőny”, végül az elölülő.
Ennél okosabb volna, ha először azokat engednék fel, akiknek ablak mellé szól a jegyük, utána a mellettük ülőket, majd pedig harmadik székre szorulókat.
A legjobbnak tűnő – mert leggyorsabb – megoldás azonban a két módszer sajátos kombinációja lenne, mert akkor „küzdenének” a legkevesebbet az ülések közti folyosón egymással az utasok. Ez a Steffen-modell.
Lényege, hogy csak minden második üléssorba engednék első körben beszállni az utasokat az ablak mellettiekkel kezdve és hátulról előrefelé haladva. A második \"eresztésben\" a kihagyott sorok ablakosai következnének, majd pedig ugyanezzel a sorkihagyásos módszerrel töltenék fel a középső és a harmadik üléseket.
A sorrendmodelleket tesztelték is 72 – csomagos – utassal, mindegyik változatnál a családokat engedték előre abból kiindulva, hogy tagjaik együtt szeretnének maradni, különösen kisgyerek esetén. Az eredmény Steffent igazolta. A jelenleg általánosan alkalmazott módszernél egyébként még a tejesen szabadjára eresztéses is gyorsabbnak bizonyult.
Steffen szerint a légitársaságok a rengeteg beszállási perc megtakarításával jobban kitudnák használni gépeiket, amivel milliókat takaríthatnának meg.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.