
Egy kattintással. A madárhatározó alkalmazást bárki könnyedén letöltheti és telepítheti a Google Playről
Fotó: Bede Laura
Mobiltelefonos alkalmazás nyújt segítséget 157 közönséges hazai faj azonosításához leírás, képek és hangfelvételek révén. A Milvus Csoport projektjéről, az applikáció bővítéséről és magyar nyelvre való fordításáról Papp Tamás elnök, ornitológus beszélt lapunknak.
2020. március 23., 14:532020. március 23., 14:53
A Milvus Csoport piacra dobja az első romániai mobiltelefonos madárhatározó alkalmazást, Android és iOS rendszerre egyaránt. A marosvásárhelyi székhelyű Milvus Madártani és Természetvédelmi Egyesület elnöke, Papp Tamás a Krónika érdeklődésére elmondta,
„Egy madárfaj romániai és magyarországi helyzete nagyon eltérhet, lehet, hogy az egyik országban fészkel, a másikban nem. Ezért át kellett írnunk a szövegeket, ez elég sok munkát vett igénybe. A projekt megvalósulása a Swimathon Maros 2018 rendezvényen felajánlott támogatásoknak is köszönhető” – fogalmazott a szervezet vezetője. Hozzátette, az alkalmazás immár letölthető a Google Playről és az App Store-ról is.
A telepítés nem vesz sok időt igénybe, és a jelenleg csak román nyelven elérhető madárhatározó hálózati kapcsolattól függetlenül működik.
– magyarázta az ornitológus. Kifejtette, ezt követően az alkalmazás kiad potenciális lehetőségeket, és abból lehet választani. Amikor a felhasználó rákattint a madárra, megjelenik a faj leírása, valamint hangfelvétel is, amelynek lejátszásával ellenőrizheti, hogy ugyanazt a madárhangot hallja élőben. Az azonosítást 269 kép és 203 hangfelvétel segíti. „Kezdő madarászoknak nagyon intuitív, mert vannak ennél jobb minőségű madárhatározó applikációk a piacon angol nyelven, viszont azokhoz már elég jó alapismeret szükséges. A romániai változatban található egy játék is gyerekeknek, ahol tesztelhetik tudásukat a hazai gyakori madárfajok felismerésében” – részletezte a madarász. Rámutatott,
Papp Tamás arról is beszámolt lapunknak, hogy a tavasz hírnökeinek megérkezését már vasárnaptól követni lehet a Milvus oldalán. Idén a Maros megyei Sáromberkén két egymás melletti gólyafészekbe szereltek webkamerát, ugyanis egyszer nem volt költés a bekamerázott fészekben, és a követők nagyon csalódottak voltak.
A sáromberki első webkamera 13 éve került ki a falu központjában levő fészekbe. A falun átvezető 15-ös műúton átutazóknak is feltűnhet, hogy szinte mindegyik betonoszlop tetején egy-egy gólyafészek díszeleg.
A fehér gólya egyike a legnépszerűbb madaraknak, hosszú évek óta az ember közelségébe költözött. A gólyafészket évről évre tatarozzák, felújítják, ezért idővel igen tekintélyes méretűre gyarapodhat. Az építésben a hím és tojó egyaránt részt vesz. A fehér gólyák nedves területeken, mezőgazdasági parcellákon (kaszálók, gyepek, szántóföldek) szerzik be táplálékukat. Étrendjük évszak és időjárás szerint is változik. Száraz időszakban inkább rágcsálókat és rovarokat (szöcskék, sáskák), esős években több békát, vízisiklót zsákmányolnak. Évente 3–5 fiókát repítenek, táplálékbőség és időjárási körülmények függvényében.
A webkamera segítségével nyomon követhető a gólyák életének egyik legfontosabb időszaka, a tojások lerakásától a fiókák kirepüléséig – olvasható a Milvus weboldalán.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!