Hirdetés

Teljesítették küldetésüket a RoboGóbék

Dobogós helyezéssel tért haza a FIRST LEGO League (FLL) nemzetközi robotprogramozó versenyről a Hargita megyei diákokból álló RoboGóbék nevű robotprogramozó csapat.

2013. november 28., 16:452013. november 28., 16:45

Csapatmunkában a legjobbnak bizonyultak, a végső összesítésben pedig harmadikok lettek a négy Hargita megyei iskolából összeállt csapat tagjai a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban megszervezett, 10-16 év közötti fiataloknak meghirdetett tudáspróbán. A tizenkét – egyenként tíz főből álló – csapatoknak egy előre megadott témában kellett kutatást végezniük és egy teljesen automatikusan működő robotot kellett megtervezniük, programozniuk és tesztelniük úgy, hogy az képes legyen küldetését elvégezni egy terepasztalon.

A verseny helyszínén tizenöt feladat megoldását kellett a diákoknak bemutatniuk, a téma a katasztrófahelyzet volt, és arra a kérdésre keresték a választ, hogy milyen megoldásokat kínál a tudomány a természeti erőkkel való küzdelemhez? A zsűri ugyanakkor pontozta a robot dizájnt, a csapatmunkát, a bemutatót és magát a pályát.

A RoboGóbék tagjai – Baló Timea Katalin, Golicza Lukács, Nagy Barnabás, Oprea-Benkő Péter (Márton Áron Gimnázium, Csíkszereda), Baja Zsolt, Godra Ádám, Lukács Róbert, Farkas Zsolt (Tamási Áron Gimnázium, Székelyudvarhely), Fejér Norbert (Salamon Ernő Gimnázium, Gyergyószentmiklós), Patakfalvi Őrs Krisztián (Orbán Balázs Gimnázium, Székelykeresztúr) – a FIRST LEGO League-ben a feladatmegoldás közben végigjárták egy valóságos termékfejlesztés minden lépcsőfokát.

A feladatot az indulók előre megkapták, a pályát pedig, amelyen gyakorolni és fejleszteni lehetett, meg kellett vásárolni. A pálya beszerzésében és a nevezési díj előteremtésében Tánczos Barna szenátor, valamint a magyarországi NI Hungary vállalat segített, mely jelentős szerepet játszott a Lego Mentoring Program Hargita megyei elindulásában: 2012 őszén 25 darab programozható Lego robotot kapott adományként a Hargita Megyei Ifjúsági Alapítvány a debreceni National Instruments vállalat képviselőitől, dr. Ábrahám Lászlótól és Héjja Ferenctől. A versenyre az utazást a Hargita Megyei Ifjúsági Alapítvány állta. A Hargita megyein kívül Erdélyből még két csapat indult, a nagyváradi Ady Endre Elméleti Gimnázium, valamint a kolozsvári The Cambridge International Scholl csapata.

A tehetséges székely fiatalokra felfigyelt dr. Husi Géza, a Debreceni Egyetem Műszaki Kara Villamosmérnöki és Mechatronikai Tanszékének vezetője, és ajánlotta nekik, hogy továbbtanulásként válasszák a Debreceni Egyetemet, hiszen minden oktató örülne az ilyen jó képességű hallgatóknak.
A székely diákok egyébként már kipróbálták tudásukat szintén Debrecenben, a Kutatók Éjszakájának LEGO Robot Programozási Versenyén szeptemberben. Akkor a két Hargita megyei csapat megszerezte az első és a második helyet, maguk mögé utasítva a több éve programozó magyarországi diákokat.

Péter Beáta

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés