
Négy tehetséges zenészpalánta megsegítéséért rendeznek adománygyűjtő koncertet a héten, a székelyudvarhelyi Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola ifjú zongoristái ugyanis Erdélyből egyedüliként kijutottak a Budapesten tartandó 4. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyre.
2014. november 23., 17:312014. november 23., 17:31
A kiszállási költségek, valamint a nevezési díjak megtérítésében számítanak a közösség segítségére. A rangos Kárpát-medencei zongoraversenyt idén negyedik alkalommal hirdette meg az Aelia Sabina Zeneiskolai Alapítvány, a felhívásra a térség alapfokú zene- vagy művészeti iskoláinak zongora szakos növendékei jelentkezhettek.
Az októberben tartott előválogatáson Erdélyből csupán négy diák jutott a döntőbe: Bilaus-Nagy Klaudia, Benczédi Magor, Goró Ágota és Kovács Mózes, az udvarhelyi művészeti iskola negyedik, ötödik, hetedik és tizedik osztályos tanulói. A december 5-6-án Budapesten tartandó versenyre, illetve a december 7-én megrendezendő díjkiosztóra a négy diákot három tanár is elkíséri, a kiszállás, illetve a benevezési díjak összköltsége 400 ezer forint, azaz több mint 5800 lej lenne.
A költségek fedezésére a közösség segítségét kérik a pallósok: szerdán, november 26-án délután 6 órától adománygyűjtő koncertet rendeznek a városháza Szent István Termében. Az esemény fénypontja a négy döntős ifjú zongorista fellépése, de az adománygyűjtő koncert után aukciót is rendeznek. A művészeti iskola képzőművészeti szakos diákjainak felajánlása révén árverésre kerül több alkotás is, az így befolyó összeget pedig szintén a zongoristák megsegítésére fordítják.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!