2010. december 21., 10:142010. december 21., 10:14
A Tron: Örökség című szintén 3D-s alkotás a Hollywood Reporter jelentése szerint 43,6 millió dollárt hozott a készítőknek az amerikai és a kanadai mozikban, ezzel már a vetítés első hétvégéjén visszahozta a 150 millió dolláros gyártási költségek közel harmadát. A filmre az észak-amerikai jegypénztárakon kívül eddig 23 millió dollár értékben váltottak jegyet a nézők.
A bevételeket tekintve Maci Laci kalandjai a második helyre voltak elegendők, a Yellowstone park híres medvéje 16,7 millió dollárt ért. Jócskán vesztett vonzerejéből a harmadik Narnia-film: A Hajnalvándor útja című epizódra ezen a hétvégén már csak feleannyian voltak kíváncsiak, mint a bemutató utáni napokban. A mesebeli kaland azonban még így is megelőzte a Mark Wahlberg és Christian Bale főszereplésével készült The Fighter című bokszdrámát.
Vergődött a Florian Henckel von Donnersmarck rendezte, Angelina Jolie és Johnny Depp főszereplésével készült akciórománc is: Az utazó csak 8,7 millió dollárt keresett. Hiába a neves szereplőgárda, meglehetősen gyenge rajtot vett a Honnan tudod című romantikus vígjáték, amely csupán 7,6 millió dollárt hozott a kasszáknál.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.