
Fotó: Krónika
A világsztárt egy, a színpadra behatoló személy támadta meg – az énekes-gitáros egy hangfalra zuhant, és súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A youtube.com videomegosztó oldalra feltöltött koncertfelvételen jól látszik, ahogy a színpad mögül előbukkanó ismeretlen férfi rátámad Noel Gallagherre. A negyvenéves énekes éppen a Morning Glory című slágert adta elő a fesztivál 25 ezer fős közönsége előtt, amikor támadója hátulról a földre lökte. A frontember egyensúlyát vesztve egy hangfalra zuhant, az Oasis hivatalos honlapján közzétettek szerint bordatörésen kívül ínszalagszakadása is van. A későn érkező biztonsági emberek végül földre teperték az incidens okozóját. Liam Gallaghert, az Oasis gitárosát is lefogták, amikor az a bátyja támadójára próbálta vetni magát.
A támadás után az Oasis levonult a színpadról, majd öt perc elteltével – de már Noel nélkül – a Wonderwall című szám előadásával folytatta a fellépést. A támadás miatt viszont megszakadhat az együttes észak-amerikai turnéja, amely eredetileg pénteken fejeződött volna be New Yorkban.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.