
2012. április 20., 08:422012. április 20., 08:42
Imreh-Marton István, a táncklub képviselője a Krónikának elmondta, a tánc világnapja április 29-én van, egybeesik a Szent György Napok zárónapjával, így az ugyancsak helyigényes utcai táncot egy héttel korábban, április 22-én, vasárnap 16 órától szervezik meg.
Három évvel ezelőtt a rendezvénynek villámcsődület jellege volt, akkor a táncosok beszaladtak a színház előtti útra, tíz percig ropták, majd eltűntek. A résztvevők száma évről évre gyarapodott, ezért idén már körültekintőbb szervezésre volt szükség. Imreh-Marton István szerint mintegy 400 táncost mozgósítottak, reményeik szerint menet közben is sokan csatlakoznak, és a nézők száma általában meghaladja a táncosokét.
A forgatókönyv szerint a Back in Time együttes zenél, az első tíz perc kötött, egy argentín tangóra, egy angol keringőre és egy sortáncra kerül sor, az utóbbi lépéseit helyben meg lehet tanulni. A következő húsz percben mindenki szabadon táncol majd, Imreh-Marton István elmondta, abban bíznak, az is kedvet kap, aki úgy érzi, nem tud táncolni, hiszen egy ekkora tömegben senki nem azt nézi, hogy táncol a másik, hanem a maga örömére mozog. A Back in Time együttes azt a rendezői utasítást kapta, hogy életük legbulisabb húsz percét zenéljék a rendezvény alatt.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).