
Támogatandó ügynek nevezte Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége a Déva–Budapest adománygyűjtő futást és Böjte Csaba alapítványát a Tornya–Battonya határátkelő magyarországi oldalán csütörtökön, ahol a jótékonysági akció résztvevőit fogadta.
2015. június 25., 17:082015. június 25., 17:08
2015. június 25., 17:262015. június 25., 17:26
A rendezvény fővédnökeként úgy fogalmazott, a ferences szerzetes személyisége, gyermekmentő szolgálata megmozgatja az egész magyar társadalmat.
Az 500 kilométeres, Dévától a budapesti Hősök terére tartó váltófutással a dévai Szent Ferenc Alapítványnál nevelkedő gyermekek sportolási lehetőségének elősegítésére gyűjtenek. A résztvevők kedden rajtoltak Déváról, az Arad megyei Lippáig terepviszonyok közepette tették meg a távot, onnan pedig közúton folytatják útjukat.
Menet közben sokan csatlakoznak a magyarországi Nemzeti Egészségfejlesztő Intézet kezdeményezéséhez, Aradon például helybeliek és budapestiek is – olvasható az Aradihírek.ro-n.
A váltófutás résztvevői június 27-én érnek célba – a Mozgás Éjszakája rendezvény nyitópillanatára időzítve – a budapesti Hősök terén. A váltófutáson részt vesznek még ultrafutók, akik több mint 160 kilométert szaladtak Erdélyben, illetve olyanok, aki több mint 300-at aszfalton, és csatlakoztak az akcióhoz a szervező Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet Egészségkommunikációs Központjának munkatársai is.
Az adománygyűjtő váltófutáson előzetes regisztráció után – www.devabudapestfutas.hu – bárki részt vehet, Magyarországon 13 helyszínen lehet bekapcsolódni a programba. Az ötnapos futás alatt végig lehet adományt felajánlani Böjte Csaba „gyermekeinek\".
A dévai szervezet számára sokan, sokféleképpen gyűjtöttek már adományt, ez azonban az első alkalom, amikor öt napon keresztül futhat bárki azért, hogy segítsen azokon, akiknek igazán szükségük van rá.
Magyarországon a 13 600-as telefonszámon, a 20-as mellék tárcsázásával is lehet adományozni (hívásonként 250 forintot), de banki átutalással bármilyen összeggel támogathatják az adakozók Böjte Csaba árváit az alapítvány OTP-s számlaszámán (IBAN-kódok: lej: RO60 OTPV 3400 0006 9719 RO01; forint: RO64 OTPV 3400 0006 9719 HU01; euró: RO17 OTPV 3400 0006 9719 EU01; dollár: RO74 OTPV 3400 0006 9719 US01).
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!