Szudáni fogságáról beszélt a nemrég szabadult Papp István ENSZ-alkalmazott

Mint nyilatkozta, munkahelyi balesetnek fogja fel a vele történteket, elrablásáról pedig elmondta: El-Faserban, a dárfúri misszió fővárosában tartózkodott, ahol az ENSZ-főparancsnokság is székel, egy este megjelent az ajtóban egy terepruhás, felfegyverzett férfi, aki elüvöltötte magát, és a többi ott lakó ENSZ-alkalmazottal együtt beterelte egy szobába, megkötözték, majd egy kocsival azonnal elszállították.

A fogva tartók többször is eljátszották a kivégzést

Amikor az autó lassított, többen leugrottak, azok, akik az ajtó közelében ültek, őt azonban a kocsi hátsó felébe dobták. Eleinte bizonyos szabadságot élvezett, mert idős embernek gondolták és papának nevezték. Amikor azonban megtudták, hogy katona volt, már szigorúbban őrizték, és meg is kötözték. Erre szerinte úgyis rájöttek volna, ezért inkább maga mondta el. Fogva tartói többször eljátszották a kivégzését – mondta Papp István. Szerinte ez arra volt jó, hogy beszámoljon erről az ENSZ-nek, amikor kapcsolatba lép a szervezettel telefonon.

Arra gondolhattak, hogy a megfélemlítésével könnyebben kikényszeríthetik a váltságdíjat. Egy idő után azonban már egymás ellen fordultak, érezhető volt rajtuk a feszültség amiatt, hogy nem kapják meg a pénzüket. A szudáni túszdráma főszereplője az interjúban elmesélte azt is, hogyan telt egy napja a fogságban, ahol az esetek nagy részében ideiglenes folyómederben, vízfolyásban kerestek szállást fogvatartói. „Alulra egy szőnyeget terítettek, és egy takarót kaptam. Öt óra tájban keltek fel, tüzet raktak, teát főztek, majd elkezdődött az első ima, amely elég hangos volt, úgyhogy arra azonnal én is fölébredtem. Ilyenkor megvártam az ima végét, és jelentkeztem arra, hogy elvégezhessem a dolgomat. Aztán én is kaptam teát, először egy félbevágott műanyag palackban, de ettől herpeszt kaptam, mert többen is ittak belőle. Ezután adtak egy poharat, amelyet már csak én használtam” – mondta el Papp István.

„Szerencsére nem lőttek hátba”

Mint a nyugalmazott alezredes kifejtette, nyolc óra körül kiülhetett a napra, amennyire a lánca engedte, majd jött az első étkezés tizenegy órakor, többnyire puliszkát fogyasztottak egy kupacból. „Aki a legtöbbet tudta kézzel magának megszerezni, az jól járt, de én természetesen ebben nem tudtam őket követni. Amikor késett az élelmiszer-szállítás, egészen különleges kotyvalékokat is fogyasztottunk, például hagymás rizst tejjel. Este sokat néztem az eget, főként a repülőket, arra gondolva, milyen jó lenne rajtuk ülni. Az éjjeli tábortüzeknél mindig beindult az őrzőim között a vita, amely sokszor hangos kiabálássá fajult, és természetesen a pénzről szólt. Ebből sejtettem, hogy értem váltságdíjat akarnak kérni” – ecsetelte a lapnak a volt szudáni fogoly, akit egyszer csak kivittek egy földút közepére, és előremutattak egy ötszáz méterre álló autó felé.

Ráparancsoltak, hogy fusson, de szerencsére nem lőtték hátba, hiszen a szudáni biztonsági szolgálat emberei vártak rá az autóban – mesélte az ENSZ-alkalmazott. Papp István nem tudja, mi vezetett a szabadulásához. Papp, aki január 7-én érkezett haza Magyarországra, 91 napot töltött fogságban, elrablóiról azt mondta, nem ismerte őket, nem mutatkoztak be, és nyelvi problémák is voltak köztük, mert ő nem beszélt arabul, fogva tartói meg más nyelven. Mint mondta, volt egy vezetőjük, a csapat létszáma húsz körüli volt; „profik voltak, tudták, mit csinálnak”. Azon gondolkodik, hogy mit hagyott abba a munkájában, és azt hogyan kellene folytatni. Az egész történetét munkahelyi balesetnek fogja fel, és legalább elköszönni vissza szeretne menni, beindítani azokat a programokat, amelyeket elkezdett – szögezte le Papp István.