Hirdetés

Sztárok szópárbaja a fekete katonák miatt

„Ez az alak eldugulhat” – mondta a szókimondásáról ismert Clint Eastwood Oscar-díjas filmrendező egy New York-i rendező-producerről, a fekete bőrű Spike Lee-ről, miután az kifogásolta, hogy Eastwoodnak az Ivo Dzsimai csatáról készült két filmjében nincsenek fekete amerikai katonák. „Ez az ember nem az apám, és nem egy ültetvényen vagyunk” – válaszolta erre a hétvégén nem kevésbé ingerülten Spike Lee, aki eddig két Oscar-jelölést kapott filmjeiért.

MTI

MTI

2008. június 10., 00:002008. június 10., 00:00

Az 51 éves Lee gyakran foglalkozik fekete témákkal és hősökkel, korábban filmet forgatott például Muhammad Ali nehézsúlyú bokszolóról vagy Malcolm X tragikus sorsú fekete polgárjogi harcosról. Lee egy dühös öregember beszólásának minősítette a 78 éves Eastwood sértő szavait az ABC televízióban. Az afro-amerikai rendező még a Cannes-i Filmfesztiválon bírálta Eastwoodot. „Két filmet is csinált Ivo Dzsimáról több mint négy órában, és sehol egy néger színész” – fakadt ki. Mint rámutatott, Eastwoodnak annak idején felhívták erre a figyelmét, ám ő mégis úgy döntött, hogy csak fehér katonákat vonultat fel. Clint Eastwood két filmje, A dicsőség zászlaja és a Levelek Ivo Dzsimáról amerikai, illetve japán szemszögből ábrázolja a második világháború végén, 1945 februárjában lezajlott véres csatát. A csendes-óceáni hadszíntéren az amerikai hadsereg óriási véráldozattal tudta csak elfoglalni a Tokiótól 1200 kilométerre fekvő kicsiny vulkanikus szigetet, amely azért volt fontos stratégiailag, mert az amerikai harci gépek onnan felszállva már elérhették Tokiót. A csata 40 napig tartott. A 22 ezer japán védőből csak 200 maradt életben, hétezer amerikai katona halt meg. „Ezek az afro-amerikaiak a fasizmus ellen harcoltak a demokrácia nevében, miközben még másodosztályú állampolgárok voltak” – mondta Lee, aki munkáiban igyekszik bemutatni a fekete kisebbség mindennapjait és beilleszkedési zavarait, feltárni a bűnözés problémáját. Eastwood a Guardian című brit lapban reagált: kiállt szereplőválogatása mellett, és közölte, hogy a csatában részt vevő feketék, akik egy lőszergyártó cég alkalmazottai voltak, nem emelték magasba az amerikai zászlót a csata végén a Szuribacsi-hegyen.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
2026. április 18., szombat

Csíp és mégis finom: tavaszi friss növényünk, a csalán a gasztronómiai kultúrában

Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.

Csíp és mégis finom: tavaszi friss növényünk, a csalán a gasztronómiai kultúrában
2026. április 16., csütörtök

Újabb nyolcezrest hódítana meg Varga Csaba nagyváradi hegymászó

A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.

Újabb nyolcezrest hódítana meg Varga Csaba nagyváradi hegymászó
Hirdetés
Hirdetés