Hirdetés

Sztárfellépők a gernyeszegi Awake Fesztiválon

Rag’n Bone Man

Rag’n Bone Man

Nyilvánosságra hozták a szervezők az első alkalommal szeptember 1–3. között a Maros megyei Gernyeszegen szervezendő Awake Fesztivál összes fellépőjét.

Bede Laura

2017. május 16., 19:512017. május 16., 19:51

2017. május 16., 19:512017. május 16., 19:51

Közzétették a szervezők az Awake Fesztivál fellépőinek teljes névsorát, az első alkalommal szeptember 1–3. között a gernyeszegi Teleki-birtokon szervezendő eseményen nemzetközi és hazai előadók is színpadra lépnek.

A fesztivál egyik legnagyobb sztárvendége, az idei Brit Awards díjkiosztó gálán legjobb új brit előadónak megválasztott Rag’n Bone Man énekes-dalszerző,

Hirdetés

aki a Human című dalával 2016-ban több toplista élén is helyet kapott, és először koncertezik Romániában. A nemzetközi hírességek listáját bővíti Tom Odell angol énekes-dalszerző, aki felkerült a BBC Sound of 2013-listájára, és ugyanebben az évben elnyerte a kritikusok díját a Brit Awardson.

A háromnapos rendezvényen fellép az angol Modestep együttes is, ők sajátos zenei stílusuk miatt ismertek: elektronikus zenére, drum and bassre és dubstepre emlékeztető elemeken alapula műsoruk, de ezek bravúrosan keverednek hard rock jellemzőkkel. A fesztiválon koncertezik a francia Dirtyphonics együttes, a belga Aeroplane, a német Mazde, a finn Axel Thesleff, a moldvai Alternosfera.

A romániai énekesek, együttesek és lemezlovasok közül jelen lesz: Subcarpaţi, Coma, Şuie Paparude, Golan, Gojira & Planet H, Les Elephants Bizarres, Dj Sauce, Dj Shiver, T-Boys (Goranga & Missile), Jurjak, Arme, Andreea Veder, Disco Sigaretta, sZempöl Offchestra, The Kryptonite Sparks, Greeting Sugar, Satellites, NoruNegru, Jinxy Von D’ers, Dobix, Alex Dark, Thomas Pcz, Ma:Tei. A magyarországi együttesek közül színpadra lép az Irie Maffia, a Kiscsillag és a Mary Popkids.

Gróf Teleki Kálmán, a gernye­szegi kastély tulajdonosa korábban lapunknak elmondta,

az Awake Fesztivál bevételének egy részét a patinás barokk épület felújítására fordítják.

A fesztivált szervező Emagic Entertainment (bukaresti csapat, a legnagyobb szereplő a hazai koncertpiacon) úgy gondolta, hogy mindenképp helyet kell adni egy olyan eseménynek, amely egyrészt népszerűsíti Erdély egyik legszebb kastélyát, másrészt hozzájárul ennek restaurálásához.

„Az Awake ötlete olyan marosvásárhelyi rajongókkal folytatott lelkes beszélgetések során született, akik meggyőztek minket arról, hogy érdemes a környéken fesztivált szervezni. Egy adott zenei és művészeti hagyományt ápoló, lelkes, jó zenei ízlésű, újdonságokat nem megvető közönséget céloznánk meg” – részletezte Laura Coroianu, az Emagic vezérigazgatója.

A szervezők a Teleki-birtokon különböző helyszíneket hoznak létre: a The Forest Library elnevezésű szabadtéri könyvtárat, a Serenity Meadow nevűt, amely egy „wellbeing” zónává lesz alakítva, ahol jóga-kurzusokon lehet majd részt venni, a The Brewery helyet, ahol a legérdekesebb kézműves sörök találhatók.

A szervezőcsapat a The Awake Platformot is létrehozza:

egy olyan szociális felület, amelyet kreatív kezdeményezésekre, interaktív workshopokra, inspiráló előadásokra és ötletelő ülésekre szánnak.

A rendezvény idején a résztvevők megszállhatnak a Glamping zónában (VIP-kemping), amely külön tusolóval és mosdóval van ellátva. A Glamping egy csendes oázist jelent, amely éjszaka művészi megvilágítással, korlátozott számú jurtával, felfújható matracokkal, pokrócokkal, szőnyegekkel, lámpásokkal és szemeteskukákkal lesz ellátva.

Minden jurta négyszemélyes, és 1100 lejért bérelhető azok számára, akik 3 napos bérletet váltanak.

A résztvevők egyszerű sátrakat is bérelhetnek, amelyek két férőhelyet biztosítanak, és polifoammal felszereltek – mindezt 200 lejért 3 éjszakára. A háromnapos bérletek május 31-éig early bird áron kaphatóak: kemping nélkül 151 lejért, kempinggel együtt 175 lejért. Június 1-jétől egészen augusztus 31-éig a bérletek kemping nélkül 181 lejbe, kempinggel együtt pedig 205 lejbe kerülnek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés