
2010. január 22., 10:232010. január 22., 10:23
„Ezek olyan rasszista kijelentések illusztrációi, amelyeket a magyar kisebbségnek vagy a magyar nemzetnek címeztek” – nyilatkozta Lenka Kukurová, a kiállítás kurátora. A kiállításon – amelyről a Bumm.sk szlovákiai magyar hírportál számol be – például látható egy ázsiai vonású, szőrös harcos, primitív öltözetben, a figurának szélsőségesen görbe lába van, mögötte apró póni álldogál. Ezzel az alkotással Slotának a magyarok őseiről mondott szavait figurázták ki, a kép alatt két nyelven, magyarul és szlovákul is szerepelnek a Slota kijelentéseire utaló magyarázatok. A művészek Slotának azt a kijelentését is parodizálták, amellyel Göncz Kingát kócos asszonyságnak nevezte, mondván, többet törődhetne külsejével. A képen a volt magyar külügyminisztert – kipellengérezve a gúnyolódást – boszorkányként ábrázolták. Szent Istvánt lovas bohócként, a turult pedig színes papagájként jeleníti meg egy-egy szobor, ugyancsak utalva ezzel Slota korábbi sértő megjegyzéseire. Lenka Kukurová elmondta, hogy a kiállítás bemutatója Prágában volt, ahol a látogatók érdeklődéssel és egyben hitetlenkedve nézegették a műveket. „Nem akarták elhinni, hogy egy vezető politikus hivatalos kijelentéseiről van szó, folyton azt kérdezgették, nem változtattunk-e rajtuk” – idézte fel a prágai reakciókat Kukurová. A 2006-ban alakult Kassa Boys csoport három fiatal művésze – Radovan Cerevka, Tomás Makara és Peter Vrábel – már hosszabb ideje foglalkozik politikai témákkal. „Szerintünk nincs rendjén, hogy a szlovák politikusok ilyen radikálisak legyenek, és a 21. században ilyen támadásokat intézzenek egy másik nemzet ellen” – magyarázta Tomás Makara. Egyszersmind hozzátette, hogy nem tart az SNS politikusainak negatív reakcióitól. A kiállítás február 19-éig lesz látható a kassai Regionális Ifjúsági Központban (Regionálne centrum mládeze). Ebből az alkalomból a központban konferenciát is rendeztek a szlovák–magyar kapcsolatokról, a nacionalizmusról és a rasszizmusról.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.