Hirdetés

Szombaton indul a népzenei és néptánc tehetségkutató a Dunán

A csíkszeredai és győri területi selejtezőket összefoglaló adásokkal indul a Fölszállott a páva 2012 tehetségkutató verseny szombaton romániai idő szerint 19.35-től a Dunán. Bár nagyon különböző gyökerekkel rendelkeznek, hasonlóan fiatalok, büszkék és hagyománytisztelők a sorozat két legtávolabbi fordulójának versenyzői.

MTI

2012. október 04., 14:002012. október 04., 14:00

A selejtezők helyszíni felvételeiből készített összeállításokat  követően az elődöntők november 3-ától kerülnek a Duna műsorára, majd a közönség szavazataira is számítanak a szervezők az élőben látható kétfordulós középdöntőben, december 1-jén és 8-án, valamint december 15-én, a döntőben. Szilveszterkor a népzenekedvelőknek a Duna gálaműsorral kedveskedik – olvasható az MTVA szerdai közleményében.

Az összegzés szerint az MTVA a külhoni magyar nyelvű televízióknak és közösségi csatornáknak a Fölszállott a páva műsorait az adás után díjmentesen átadja sugárzásra. Az igényeket a médiumok a kulhoni@mtva.hu címen jelezhetik, és a műsorokat egy jogi nyilatkozat aláírása után szerverről tölthetik le.

A zsűri értékelése alapján a válogatók szakmai színvonala megfelelt az elvárásoknak, a versenyzők felkészültek és lelkesek, kiváló produkciók születtek. A szakemberek az elmúlt negyven év szisztematikus munkája eredményének tekintik, hogy a népzene, a népies műzene és az úgynevezett világzene a színpadi szereplők tudatában is különvált, s a jelentkezők kizárólag „tiszta forrásból” merítettek – olvasható a közleményben.

„A versenyzők a zsűrinek is nagy meglepetéseket szereztek. Többek között olyan tehetséges népdalénekesek álltak színpadra, akik a tőlük távol eső vidékek dalait is úgy interpretálták, mintha az adott régióban születtek volna. Ebben nagy szerepe van a táncházmozgalom hagyományoktatási modelljének” – idézi a közlemény Agócs Gergely néprajzkutatót, a zsűri tagját.

Az MTVA, a Duna Televízió Zrt. és a Hagyományok Háza március végén hirdette meg a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncvetélkedőt. A versenyre a teljes magyar nyelvterületen tevékenykedő, 16 és 35 év közötti amatőr népzenei és néptáncszólisták, népzenei és néptáncegyüttesek jelentkezhettek. A Fölszállott a páva területi előválogatói szeptember 8-án fejeződtek be; 360 produkcióval mintegy 2000 versenyző vett részt a selejtezőkben.

A helyszíni felvételekből készített összeállításokat a nézők október 6-ától láthatják a Duna műsorán. A műsorokat Novák Péter és Herczku Ágnes vezeti.

 

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)

Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
Hirdetés
Hirdetés