Hirdetés

Szokatlan formában jelenik meg A Kutya Vacsorája első lemeze

Szokatlan formátumban, egy csont alakú pendrive-on jelentette meg éveken át csiszolt első lemezét A Kutya Vacsorája; a Quimbyből ismert Varga Livius és Gerdesits Ferenc népszerű koncertzenekara december 27-én a fővárosi Gödör Klubban mutatja be a Gumicsontot.

2011. december 20., 08:282011. december 20., 08:28

„Tisztában vagyunk a történelem által ránk rótt felelősséggel, lemezt kell adnunk a népnek, még kéri” – írta korábban A Kutya Vacsorája honlapján a zenekar ütőhangszerese, Köles István Jr. A csapat nyolcéves eddigi működése megkoronázásaként mégsem a hagyományos lemezformátumot választotta első stúdióanyaga megjelentetésére.

A Gumicsont egy csont alakú pendrive-on érhető el, mp3-on és lemezminőségű WAV-on egyaránt. „Demóink jó részét már réges-régen közzétettük ingyenes letöltésre a honlapunkon, aztán mintegy öt évvel ezelőtt igény mutatkozott arra, hogy profi stúdiókörülmények között is rögzítsük a számokat. Jó néhány helyet megjártunk, nem kapkodtuk el, most értünk a munka végére. Azért tettük az anyagot pendrive-ra, hogy ne legyen olyan drága, meg stílszerűek is legyünk, illetve reagáljunk a modern világ által diktált új szokásrendszerre” – fogalmazott Varga Livius az MTI-nek. A pendrive-megjelenés azért Magyarországon sem példátlan: 2008-ban a Bëlga zenekar így adta ki koncertlemezét.

A zenekar stílusa nem áll messze a Quimby sanzonrockjától.

„Talán úgy határoznám meg, hogy jó erős rockba csúszó hiphop alapokra jönnek sanzonos, New Orleans-i dallamok, teljesen elborult és extrém gitárjátékkal” – jegyezte meg a zenész. Livius dalszövegei legalább olyan csavarosak, mint a Quimbyben, a nyitódalban rögtön mindenkinek saját plázát követel.

A Kutya Vacsorája 2003 nyarán alakult, a felállásban Varga Livius rapper-énekes-perkás és Gerdesits Ferenc dobos mellett Nemes Zoltán (Jambalaya) játszik billentyűs hangszereken, Kovács Gergely (Soerii & Poolek, Volkova Sisters) gitározik, Varga László (Pál Utcai Fiúk, hiperkarma, ő Livius unokaöccse) basszusgitározik, a Quimby háza táján gyakran feltűnő Köles István Jr. pedig ütőhangszereket szólaltat meg. Varga Livius elmondta, hogy a Quimbyvel április végéig nem lesz fellépés, A Kutya Vacsorájával viszont december 27-én játszanak a Gödörben, az érdeklődők mézeskalácsot is kapnak.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés