Hirdetés

Szobrot Szabónak és Santanának!

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Több szempontból is rendhagyó koncertet adott kedd este Carlos Santana a Papp László Sportarénában. A mexikói származású rockzenész és együttese két és fél órán át tartotta pörgésben a budapesti publikumot. – HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS

2011. július 07., 08:052011. július 07., 08:05

Mivel a nyári időszakban Budapesten szinte hetente lép fel egy-egy világsztár, nyugodtan hihetnénk azt, hogy az utca emberének a magyar fővárosban nagy esélye van belebotlani az angolszász pop-rock kultúra valamelyik meghatározó alakjába. Nos, ez nekem mostanáig egyáltalán nem jött össze, így kedden igencsak meghökkentem, amikor délidőben Carlos Santanát fedeztem fel, amint a Gresham-palota teraszán nyugodtan kávézgat feleségével – a szintén zenész –, Cindy Blackmannal. Mivel az esti koncertre szóló jegyem már hónapok óta gondosan eltéve lapult a szekrényben, nem a jelenléte volt meglepő, hanem az a lazaság és nyugalom, ahogy elvegyült az átlagemberek között.A meglepetésből és a közvetlenségből jócskán maradt a nyolc órával későbbi koncertre is – nyugalomból már kevésbé.

Az immár 64 éves zenész-zseni Guitar Heaven világturnéjának apropóját a tavaly megjelent, azonos című lemez adta, amelyen klasszikus rockdalokat ad elő saját ízlése és gitárjátéka szerint. Előre örültem, hogy így végre méltó előadásban hallhatom élőben néhány olyan együttes számát, amelyik még születésem előtt feloszlott. Jöhet a jól bevált turnékoncert-recept: az új album számai vegyítve a nagy slágerekkel, pazar szólójátékok, lezser improvizációk – garantált szórakozás két órán át. Nos, kiderült, hogy a stílusok határán mindig magabiztosan egyensúlyozó Santana nemcsak zenéjével számít egyedinek, de különcsége a koncertekre is kiterjed. Amíg más neves előadók úgy építik fel show-jukat, hogy a közönség hangulatát fokozatosan izzítsák be, és a végjátékra tartogatják a legnagyobb szólókat és a legismertebb dalokat, addig Santana egyből bulizenével indított.

A vele együtt tíztagú zenekar (köztük két énekes) vérpezsdítő instrumentális darabbal vetette be a publikumot a mély vízbe, így a második dal, a rappelve előadott Back in Black már kellően felpörgött közönség előtt szólalt meg. Santana meglepetései azonban ezzel nem értek véget: az AC/DC-himnusz volt az egyetlen szám, amelyet az új albumról teljes egészében eljátszott. A továbbiakban ugyanis a saját dalaiból (a Black Magic Womantól a Smoothig) és az improvizációk sorozatából álló zenefolyam indult be, amely leginkább egy kétórás megamixre emlékeztetve hömpölygött a Papp László Sportaréna falai között. A komplexitásában néhol már a szimfonikus zenekarokat is megszégyenítő hangzás a konga és a csörgők által keltett latin ritmussal párosult, a mindenkit magával ragadó hangáradatban pedig hol a Riders on the Storm Doors-dal billentyűszólója bukkant fel, hol a Deep Purple szerzeménye, a Smoke on the Water jellegzetes gitárriffje szólalt meg. Saját kontextusukból teljesen kiragadva, mégis teljes harmóniában.

A sokrétű zsongás közepette nemcsak a zenészeknek, de a táncra perdülő közönségnek is jót tett az a néhány kis szusszanás, amikor Santana szobrot követelt egyik fő példaképének, az Amerikában nagy karriert befutott Szabó Gábor dzsesszzenésznek, vagy éppen a szabadság és a szeretet mindent fölülíró fontosságáról beszélt. Hogy ez utóbbiakat mennyire komolyan gondolja, mindenki számára láthatóvá vált, amikor egy fenomenális dobszóló erejéig a felesége is feljött a színpadra. Amíg a korábban Lenny Kravitzcel is együtt zenélt Cindy Blackman páratlan virtuozitással püfölte a dobokat, a zenekar tagjai kiszaladtak felfrissülni – az áhítattal és gondoskodással figyelő férj kivételével. Örömzene, szerelem, harmónia.

Kiss Csaba, Budapest

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
2026. június 24., szerda

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon

A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon
Hirdetés
Hirdetés