
Temesvár történelmi belvárosában szobrokat állítanának fel – jelentette be Nicolae Robu, a város polgármestere.
2015. március 27., 10:342015. március 27., 10:34
Ezek a szobrok történelmi személyiségeket ábrázolnak majd, de az is lehet, hogy kortárs művészeti alkotások lesznek – írta a Nyugati Jelen.
A Szabadság téren Beethoven első szerelmének, Johanna von Grethnek állítanának emléket, akit rövid itt-tartózkodása után a Bánság fővárosában temettek el 1823-ban. A városvezetés elképzelése szerint a tervezőknek több javaslatot kell tenniük a szobrokra vonatkozóan, a lakosság ezek közül kiválaszthatja a kedvére valót, vagy új javaslatokat tehet.
Mint a polgármester kifejtette, úgy véli, a hasonló jellegű szobrokat turisták ezrei látogatnák, hiszen az európai városokban felállított effajta alkotások igencsak népszerűek. Beethoven szülővárosában, Bonnban, egy estélyen ismerkedett meg az ifjú lánnyal. Szerelmük rövid ideig tartott, a hölgy Karl von Greth osztrák katonatiszt felesége lett. 1823 tavaszán az akkor már tábornoki ranggal rendelkező Grethet kinevezték Temesvár katonai parancsnokává.
Johanna von Greth alig néhány hónap múlva, 1823. november 25-én elhunyt, és itt temették el. A nagy zeneszerző első szerelmének emléktáblája a volt tiszti kaszinó épületének falán látható, ugyanis a von Greth házaspár ebben a házban lakott.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!