Hirdetés

Színház a diktatúra árnyékában

Kambodzsában tartanak műhelyfoglalkozást az Osonó Színházműhely tagjai. A sepsiszentgyörgyi színészek már túl vannak három kambodzsai előadáson, a thaiföldi Moradokmai Színházi Központtal közösen létrehozott, Fazakas Misi által rendezett Carnival című produkciót mutatták be Kambodzsa fővárosában, Phnompenben.

Bíró Blanka

2012. október 15., 07:492012. október 15., 07:49

Fazakas Misi, az Osonó vezetője a Krónikát arról tájékoztatta, hogy a helyi diktatúra miatt az előadást nem lehet iskolákban és egyetemeken játszani, így alternatív, viszonylag »védett« helyszíneken mutatták be, a Botanic Cafe Art Galleryben, a Goethe Intézetben és a Thaiföldi Királyság Kambodzsai Nagykövetségén.

„A diktatúra megtilt minden olyan kezdeményezést, amely a szabadságról és a szociális problémákról szól, a kambodzsai hivatásos színházakban csak klasszikus táncszínházi előadásokat játszanak, ezért minden olyan kulturális kezdeményezés, ami ellentmond a rendszernek »underground«, azaz láthatatlan helyszíneken kaphat csak helyet” – mondta Fazakas Misi. Mint mondta, az előadásaik utáni közönségtalálkozón kiderült, hogy a színház, így az Osonó-Moradokmai-koprodukció is fontos összetartó, közösségformáló erő tud lenni azok számára, akik ki akarnak törni a rendszerből.

Több tanár arról számolt be, hogy az előadásból és az azt követő beszélgetéstől lendületet kaptak a munkájuk folytatásához annak ellenére, hogy tudják, mennyire veszélyes, amit tesznek, hiszen néhány nappal korábban kivégeztek egy rendszer elleni aktivistát, számolt be kambodzsai tapasztalatairól az Osonó vezetője. Az Osonó Színházműhely jelenleg műhelyfoglalkozást vezet a kambodzsai és thai színházművészettel foglalkozó fiatalok és tanáraik számára.

A vendéglátók jövőre újabb kiszállásokat szeretnének szervezni Kambodzsa más városaiba is, Fazakas Misi szerint az Osonó és a Moradokmai közössége számára fontos kapcsolat alakult ki, a kambodzsaiaknak pedig „a színház egy keskeny kivezető út lehet a diktatórikus rendszerből”. Amint arról beszámoltunk, az Osonó a nyáron egy hónapos thaiföldi turnén mutatta be az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadást, jelenleg a felújított Carnivalt viszik el öt távol-keleti országba, a maratoni turné egyik állomása Kambodzsa.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés