Hirdetés

Színészek mint rendezők a torontói filmfeszten

Igaz, hogy a reggelek végre nem a sminkeskocsiban kezdődnek, viszont egy-egy film megrendezése akár évekbe kerülhet, és erre az áldozatra csak a számukra nagyon fontos produkciókért képesek – mondták el a torontói filmfesztiválon rendezőként debütált sztárok.

2010. szeptember 20., 10:222010. szeptember 20., 10:22

A tegnap zárult 35. kanadai nemzetközi filmmustrán szép számmal tűnt fel ismert színészek neve a főcím rendezői felirata alatt. Hollywood közkedvelt sztárjai, Ben Affleck, Philip Seymour Hoffman vagy David Schwimmer még a bemutatkozásnál tartanak, de Clint Eastwood, Robert Redford és Robert De Niro már jócskán bizonyította, hogy a felvevőgép mindkét oldalán megállja a helyét.

„Ez a trend azt jelzi, hogy remek rendezők vannak, akik egyébként színészek” – mutatott rá Ben Affleck, aki The Town című thrilleré-vel érkezett Torontóba. Mint elmondta, Eastwood, Warren Beatty, de akár Orson Welles is „mindkettőt művelte”, és a színész-rendezőkre újabb példaként felhozható Ron Howard, Sydney Pollack, Sofia Coppola vagy Sean Penn neve is.

„Mindig is mindkettőt akartam csinálni, de összerakni és megrendezni egy filmet rengeteg időbe kerül” – mesélte Schwimmer, a Jóbarátok sztárszínésze, akinek Truth című drámáját válogatták be a fesztivál programjába. Robert De Niro a Stone című produkció sajtóértekezletén árulta el, hogy legfeljebb három filmet akar még rendezőként megalkotni. De Niro, aki John Curran börtönthrillerének egyik szerepét játszotta Ed Norton és Milla Jovovich oldalán, korábban rendezőként a Bronxi mese és Az ügynökség című filmeket jegyezte. Nicole Kidman viszont producerként állt első ízben a vörös szőnyegen.

Torontóban vetítették Rabbit Hole című filmjét, amely egy Pulitzer-díjas darab nyomán egy gyermekét gyászoló házaspárról szól. A színésznő bevallotta: annyira szorít a produkcióért, hogy teljesen leizzadt, ezért nem is meri levenni a kabátját, nehogy meglássák. Izgalmát azzal magyarázta, hogy míg egy szerep ugyan nagyon személyes dolog, színészként nem felelős az egész alkotásért. „Ezért a filmért felelős vagyok, ez nagy teher. De örülök, hogy megcsináltuk” - hangsúlyozta Kidman, aki az anyát alakította a produkcióban.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés