
Virtuális utazás. Marosán Csaba kolozsvári színművész A vízhordó és a cserépedény című tanmesét olvasta fel
Fotó: Facebook/Kolozsvári Állami Magyar Színház
A szatmárnémeti Harag György Társulat rádióban, a Kolozsvári Állami Magyar Színház közösségi oldalán tolmácsol meséket gyerekeknek, családoknak. Az érdeklődők esténként többek között nép- és tanmeséket, népszerű történeteket hallhatnak.
2020. december 10., 10:512020. december 10., 10:51
Nagy sikert arattak a tavaszi egészségügyi vészhelyzet idején a City Rádióban esténként hallható mesék, amelyeket a Harag György Társulat tolmácsolásában hallhattak a gyerekek, családok. Most visszatérnek a mesék a rádióba, ismét színészek olvasnak fel hétköznap esténként 20 órai kezdettel – tájékoztatta szerkesztőségünket a szatmárnémeti társulat. Mint írták,
Fejleszti a fantáziát, a képzelőerőt, hiszen nem előre elkészített képi élménnyel bombázza a kicsiket, mint a rajzfilmek, hanem a gyerekek képzeletére bízza a hallottak megjelenítését. Viszont sok szülő elfoglaltságai miatt egyszerűen nem tud mesét olvasni gyermekeinek, sokak szerint ki is ment ez divatból. Erre reagálva kezdte meg a mesélést a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.
A mesélők hangja ismerős lehet majd, a mesék viszont vadonatújak. Először többek között Benedek Elek, Arany László és Lázár Ervin meséiből, valamint különböző népek népmeséiből válogatnak a színészek, a folytatásban viszont tematikus ciklusokban hallhatók majd a történetek. A téli ünnepekhez kapcsolódó mesékkel varázsolják el a gyerekeket december második felében, januárban pedig – mivel ebben a hónapban van a magyar kultúra napja – magyar népmesék segítik majd a gyerekeket, hogy elalvás előtt kellemes kirándulást tegyenek a mesék világában.
A hagyományos meseolvasáson túl számos további ötlet született arra, hogy közel maradjunk közönségünkhöz: folytatásos mesék, rádiójátékok, videóláncok készítésére is vállalkoznak színészeink” – fogalmazott Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója. Hozzátette, mindemellett folyamatosan dolgoznak új produkciók előkészítésén és a már műsoron levők szinten tartásán, annak érdekében, hogy az újranyitás pillanatában színes repertoárral várják a visszatérő közönséget. Rámutatott, ami az esti mesék sorozatát illeti, bár nem könnyű feladat a felvételek igényes, minőségi elkészítése, igyekszenek majd folytatni a sorozatot akkor is, ha visszatérnek a normális kerékvágásba.
A teátrum Facebook-oldalán 5–10 perces videókat osztanak meg, amelyben a színészek felolvasnak. Eddig Benedek Elek A nap fája című meséjét Gedő Zsolt, a Táncon szerzett királyság című dán népmesét Vindis Andrea, Móra Ferenc A szánkó című meséjét pedig Román Eszter olvasta fel.
Albert Csilla A róka, a medve és a szegény ember című magyar népmesével kedveskedett a kicsiknek
Fotó: Facebook/Kolozsvári Állami Magyar Színház
Marosán Csaba A vízhordó és a cserépedény című tanmesét ismertette meg a közönséggel, Albert Csilla A róka, a medve és a szegény ember című magyar népmesével kedveskedett a kicsiknek. Máté Angi Volt egyszer egy ablak című meséjét Kicsid Gizella tolmácsolta, Váta Lóránd Jacob és Wilhelm Grimm A suszter manói című meséjébe nyújtott betekintést, míg Farkas Loránd Hans Christian Andersen A kis gyufaáruslány történetét tárta a gyerekek elé. A felvételek megtekinthetők a közösségi oldal Adventi mesenaptár elnevezésű lejátszási listájában.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!