
Fotó: MTI
2010. augusztus 16., 10:372010. augusztus 16., 10:37
Kicsit odébb pedig Nina Hagenre vagy akár az Infected Mushroomra is zúzhattak a rajongók hangulattól, illetve stílustól függően.
Szombaton egyébként csaknem telt házzal üzemelt a Sziget: 72 ezren voltak a fesztiválon – idén vasárnapig egyetlen nap sem sikerült ekkora tömeget bevonzani. Vető Viktória, a Sziget sajtófőnöke elmondta, a 76 hektáros területen zajló fesztiválon egy nap maximum 75 ezren szórakozhatnak; ha elérik ezt a limitet, akkor ki kell tenniük a „Megtelt” táblát.
Pénteken, a Sziget harmadik napján olyan sztárfellépőké volt a terep, mint Papa Roach, Gentleman and the Evolution – aki a koncert egyharmadát gyakorlatilag a közönségben töltötte –, Mika, valamint a 30 Seconds To Mars (képünkön a banda énekese, Jared Leto), valamennyiüket lelkes tömeg fogadta, s valamennyi színpad előtt fergeteges buli alakult ki.
Botrányoktól sem volt mentes azonban az esemény, a rendőrség közlése szerint a rendőrök pénteken összesen négy főt – 2 nigériai és 2 magyar állampolgárt – fogtak el a Sziget Fesztiválon, mert a gyanú szerint droggal éltek vissza. Arról, hogy pontosan milyen és mennyi kábítószerről van szó, nem közöltek információt. Mint olvasható: emellett három embert állítottak elő, közülük kettőt ittas járművezetés miatt.
Ugyanakkor szombaton egy Sziget-karszalagos fiatalember holttestét találták meg a Dunában, Marinka Csaba, a Sziget Fesztivál PR-főnöke azonban cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint a halálesetnek köze lett volna a kulturális eseményhez. Sajnálattal állapította meg: néhány hírportál úgy tálalta az esetet, hogy „szigetes haláleset” történt.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.