
2011. augusztus 05., 07:102011. augusztus 05., 07:10
„Megtisztelő, izgalmas, de nagyon nehéz és komoly felelősséggel járó feladat volt a dalok meghangszerelése az MR-szimfonikusok számára. Nem zongorakivonatokat kaptam, amelyből könnyebb dolgozni, hanem 23 számot egy CD-n. Először le kellett írnom a darabokat” – mondta Balogh Sándor harsonaművész, karmester, zeneszerző az MTI-nek.
„Minden dal más stílust képvisel a heavy metáltól, a dzsesszes hangvételűn át a romantikus vagy népzenei ihletettségűig igen színes az anyag. Ez jó, mert a szimfonikus hangzást, amelyben én élek, mindegyikbe kicsit másként hallottam bele” – jegyezte meg a karmester.
Az MR-szimfonikusokkal kedden 20 órától fellép a Heaven Street Seven, a Balkán Fanatik Janicsák Vecával, a FreshFabrik, a Vastaghúros Swetter, a Belmondo, a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO) Harcsa Veronikával és Kiss Erzsivel, Rúzsa Magdi, az Isten Háta Mögött, a Budapest Bár Kollár-Klemencz Lászlóval és Lovasi Andrással, a Hiperkarma, valamint Molnár Ferenc Caramel. Balogh Sándor elmondta: május végétől július végéig egy pincében töltötte a nyarat, hermetikusan elzárva minden mástól, és csak arra koncentrált kora reggeltől késő estig, hogy megírja az egyes zenekari szólamokat. Azt már a munka elején tisztázták, hogy a dalok szerkezete és hangneme nem változhat.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!