Hirdetés

Szeretetvonal projekt: közösségi összefogás az otthoni tanulásért

A Magyar Szülők Szövetsége által kezdeményezett Szeretetvonal projekt keretében kapott számítógépet a nagykendi tanuló •  Fotó: Magyar Szülők Szövetsége

A Magyar Szülők Szövetsége által kezdeményezett Szeretetvonal projekt keretében kapott számítógépet a nagykendi tanuló

Fotó: Magyar Szülők Szövetsége

Átvették az online oktatáshoz szükséges, a Szeretetvonal projekt keretében felajánlott első digitális készülékeket a diákok. A kampányt kezdeményező Magyar Szülők Szövetsége nagy összegű felajánlásról számolt be, viszont úgy véli, továbbra is nagy szükség van segítségre.

Krónika

2020. május 26., 19:572020. május 26., 19:57

Megérkeztek a Szeretetvonal elnevezésű projekt keretében felajánlott első digitális eszközök az új tulajdonosokhoz. A legelső egy Beszterce-Naszód megyei végzős diákhoz került, de Szászrégenben, Vulkánban, Nagykenden (Maros megye) is örülnek már gyerekek az új számítógépeknek, laptopoknak, okostelefonoknak.

A projektet kezdeményező Magyar Szülők Szövetsége szerint aránytalanul kevés a felajánlás az igényléshez képest – tájékoztatták hétfőn szerkesztőségünket a projektvezetők, akik szerint nagy szükség van a segítségre. Közleményükben megjegyzik, hogy

Hirdetés

egy, a nevét elhallgatni kívánó magyarországi idős hölgy 4 millió forintot ajánlott fel az erdélyi magyar gyerekeknek az otthoni tanuláshoz szükséges eszközök beszerzésére.

Ebből a Magyar Szülők Szövetsége 50 vadonatúj táblagépet vásárolt a leginkább rászoruló gyerekeknek. „Számítottunk segítségre és felajánlásra, de ekkorára nem igazán. Úgyhogy fülig ér a szánk” – mondta Csíky Csengele, a Magyar Szülők Szövetségének elnöke.

Közel 700 kérés érkezett eddig a szövetséghez szinte minden magyarlakta megyéből, viszont mindössze 23 olyan készüléket ajánlottak fel, amely használható, és nem szorul kiegészítésre.

A legtöbb igénylés Kovászna megyéből származik, felajánlás viszont alig. Arad megye kakukktojás, mert onnan nem futott be egyetlen igénylés sem, viszont érkezett felajánlás. Ezek a készülékek a legközelebbi megyében lakó gyerekekhez kerülnek.

Az igénylések folyamatosan érkeznek, a projektvezetők első körben a már befutott kéréseknek próbálnak meg eleget tenni. Felhívták a figyelmet arra, hogy nagyon nagy szükség van további felajánlásokra, hogy a gyerekek tanulni tudjanak.

Idézet
A minisztérium és az állami szervek tettek ígéreteket, de a gyakorlati kivitelezésből egyelőre semmit sem látunk. Addig, amíg azokból lesz valami, ha lesz  – bocsánatot kérek, hogy én most eléggé kételkedő vagyok e tekintetben – addig is egymást segítve kell megoldanunk ezt a helyzetet, hogy minél aktívabban tudjanak részt venni az oktatásban gyermekeink”

– fogalmazott Csíky Csengele.

Kézzelfogható segítség. A legelső digitális eszköz egy Beszterce-Naszód megyei végzős diákhoz került •  Fotó: Magyar Szülők Szövetsége Galéria

Kézzelfogható segítség. A legelső digitális eszköz egy Beszterce-Naszód megyei végzős diákhoz került

Fotó: Magyar Szülők Szövetsége

A Szeretetvonal – Digitális oktatás nevű projektet a Magyar Szülők Szövetsége nem egészen egy hónappal ezelőtt indította útjára azért, hogy ellássa az online oktatáshoz szükséges készülékekkel az állami oktatásban részt vevő gyerekeket. Nem minden családban van megfelelő mennyiségű készülék. Az elképzelés szerint akiknek fölös készülékeik vannak, odaadhatják azokat a rászoruló gyerekeknek.

A kezdeményezők ezért továbbra is kérik a segítséget: ha bárkinek van olyan jó állapotban levő laptopja, táblagépe, okostelefonja, teljesen felszerelt számítógépe, amit már nem használ, vagy amit nélkülözni tud, kérik, adja azt át egy olyan gyereknek, akinek szüksége lesz rá az online oktatásban. Nem kell mást tenni, mint jelezni a felajánlást a következő e-mail-címen: mszulok@gmail.com. A szövetség munkatársai felveszik a felajánlóval a kapcsolatot.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés

A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén

Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén
2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
Hirdetés
Hirdetés