Hirdetés

Szerdán rajtol a Város Éve rendezvénysorozat Sepsiszentgyörgyön

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Zsebben elférő kis tárgyat ajándékozhatnak a sepsiszentgyörgyiek városuknak, annak 550. évfordulója alkalmából.

Bíró Blanka

2011. március 29., 08:402011. március 29., 08:40

Amint arról beszámoltunk, idén éves rendezvénysorozattal ünneplik Sepsiszentgyörgy városi rangra emelkedését, ennek a nyitányára kerül sor március 30-án, szerdán 19 órától. Barta Mónika, a városimázs-iroda vezetője elmondta, a színpadon Antal Árpád polgármester veszi majd át az apró ajándéktárgyakat, ezek április 3-áig megtekinthetők a Magma Kortárs Kiállítótérben, majd a helyi képzőművészek egységes műalkotást ötvöznek belőlük.

A szerdai rendezvény alapgondolata, hogy a város mi vagyunk, mindenki egyénileg, aktívan  hozzájárulhat a közösségi élet alakításához. A programot úgy állították össze, hogy tükrözze az egész évi rendezvény sokszínűségét, lesznek kulturális programok, sport és szórakozás, az előadás a helyi művészek, sportolók ajándéka.  Fellépnek az M Studio művészei tűztánccal, Ütő Gusztáv képzőművész performanszt mutat be, Dancs Annamari musical- és operettdalokat énekel, bemutatkoznak Kelemen István és Gáspár Csaba zenészek, Bálint József tenor, a Cimborák bábtagozat, a Százlábú gyermek-néptáncegyüttes, a Sepsi Kamarazenekar,  Snaps Vocal Band, a helyi Debate Club, az Andrei Mureşanu Színház, a Sepsi BC kosárlabdacsapat, Tompa Krisztián motokrossz- és Vass László Hunor karatebajnok.

A rendezvényhez a Bod Péter Megyei Könyvtár is csatlakozik: meghirdette a szerdán 13 órakor kezdődő  550 perces olvasómaratont. A jelentkezők 9 óra 16 percen keresztül a Sepsiszentgyörgyről szóló irodalmi alkotásokból vagy helytörténeti művekből, másrészt az itt született vagy itt élő alkotók írásaiból  olvashatnak fel részleteket. Szonda Szabolcs könyvtárigazgató elmondta, az intézmény munkatársai összeállították az ajánlott könyvészetet, és helyben is segítenek a megfelelő írás kiválasztásában. Az igazgató abban bízik, hogy az olvasómaraton során a város színes, kaleidoszkópszerű képe bontakozik ki.

Antal Árpád polgármester elmondta, hét hónap alatt készül el a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetemen a híres Szent György-szobor másolata, a Kolozsvári testvérek alkotásának mását valamikor ősszel avatják fel Sepsiszentgyörgyön. A Város Évében kulturális, kreatív-interaktív és szórakoztató programokat szervez az önkormányzat, ezekkel próbálják a  város múltját megismertetni, a jelenét népszerűsíteni, közösségi élményt nyújtani minden korosztálynak és társadalmi rétegnek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés