
2011. március 16., 09:132011. március 16., 09:13
Az avatón, melyre több mint másfél száz személy volt kíváncsi, a magyar nyelvű istentiszteletet követően Hammersmith and Fulham kerület polgármestere, Andronie Alford köszöntötte a tömeget.
Ünnepi beszédet mondott Csák János, Magyarország londoni nagykövete, aki a székely kapuk ezeréves hagyományát úgy értékelte, mint „híd a múltba, biztatás a jelenbe és reménység a jövőbe”. A politikusok beszédeit követő kétnyelvű ünnepi műsor a csak angolul értő résztvevőket is meghatotta. „Hisszük és reméljük, hogy a templomunk mellett emelt székely kapu a londoni magyarság összetartását, gazdagodását és lelki épülését fogja szolgálni az előttünk álló évtizedekben” – nyilatkozta a Krónikának Salánki István lelkipásztor.
A szilágysági származású fiatal pap hozzátette: nemcsak a helyi és környékbeli magyarokat, a Londonba látogatókat is épp oly szeretettel látják, hogy csodálják meg a székely kaput, és legyenek részei az ottani lelki közösségnek. A Hargita megyei mesterek munkája hagyományos székely motívumokat tartalmaz: tulipánt és rózsát, napot és holdat. Továbbá a református vallás címere, a zászlót vivő bárány ékesíti. A kapun belépőt Jézus szavai biztatják – „Jöjjetek énhozzám mindnyájan!” –, a távozóra áldást mond a felirat. Az időjárás is a diaszpórában élő magyarsággal tartott: a délelőtti esőzés után kiderült az égbolt, a szalagvágást pedig tavaszi napsütés ragyogta be. A magyar himnusz után az eseményhez illően a résztvevők rázendítettek a székely himnuszra is.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!