Szent György Napok: jöttünk, láttunk, éreztünk

Mi is láttuk a huszonharmadikot. És láttunk rengeteg jókedvet: harsány vidámságot, osztálytalálkozónyi meghitt sörözéseket, szemétért lehajló, szemmel láthatóan nem köztisztasági alkalmazottat, ölelőönkénteseket, füzérben vonuló csinos tiniket.

Zsúfolt ház részeként ültünk végig többnyire moziutánérzés színházi előadásokat, haknidarabokat, amelyeket szerencsésen vittek át a túlsó partra remek színészek, mint a Hernádi Judit, Kern András vagy Udvaros Dorottya. Csak kissé erős volt az ellenpontozás a sokat és méltán dicsért szentgyörgyi színház legutóbbi forró bádogtetős macskájához hasonlóan párbeszédekre épülő, de azt feszültséggel csak nyomokban megtölteni képes produkciójához képest. De azért jó lenne végre nem kizárólagosan alacsony költségvetésű előadásokat is látni a vásári kínálatban.

Biciklis világrekord a Szent György Napokon
Két világrekordot döntött meg egy nap alatt Orbán-Barra Gábor – a nemzetközi hírnévnek örvendő sepsiszentgyörgyi biciklis a Szent György Napokon megdöntötte a hátrafelé kerékpározás és az egy keréken pattogás rekordját is.
Orbán-Barra Gábor május 4-én közel tíz méterrel döntötte meg a kerékpárral való hátrafelé menés világrekordját a Mihály Vitéz téren. A kerékpáros hatéves amerikai rekordot döntött meg azzal, hogy az eddigi 18,18 méter helyett 27,58 métert kerekezett hátrafelé.
A második kísérlet az egy keréken pattogás volt – legkevesebb 241-szer kellett pattognia, hogy megdöntse a 2012-es olasz rekordot, amely 240 pattogást számlált.
A Szent György Napok Autoliv (A) színpadán többezres tömeg számolta végig az összesen 309 ugrást. Egyébként a rekordkísérletet előre megszabott szigorú szabályok szerint történt: lefilmezték, elküldik Angliába, és csupán akkor válik hitelessé, ha már jóváhagyta a Guinness bizottsága.
Szabó Enikő

És láttuk a városnapok alkalmával átadott, de örök életűnek szánt mini terrormúzeumot, ahol az elmúlt évszázad kommunista rémálma okozta szenvedéseinek kívánnak örök emléket állítani. És mosolyogtunk a tábori cenzúrát kijátszó levelezőlap-címzésen, amelyen a feladó a legszükségesebb küldeni valót jelölte meg tűpontosan: Gumicsizma utca 42. És még mindig nem hittük, hogy ez megtörténhetett az emberiséggel. Velünk.

És láttuk a bolgár rendszámú kisbuszból kiszálló, a katolikus templom mögötti parkrészen gond nélkül dolgát végző sokrokolyás cigányasszonyt. És hallottuk, hogy neki mindent szabad, mert kifizette a vásári helyet. És hallottuk azt is, hogy sokan inkább hatalmas kerülőt tettek, csakhogy ne kelljen átevickélniük a Mikó utcai bugyisoron.

Láttuk a Székely Mikó Kollégium udvarán berendezett wellnessexpót is, amelynek kiállítói szinte kivételt nélkül arra készülnek, hogy jövőre bárhol, csak itt ne, ahová a látogatók szinte félve merészkedtek be. Hiába, a Mikó szigorú szellemét nem fújja csak úgy el a könnyű vásári szellő!

És végigvonultunk a kézművesek szemet-lelket gyönyörködtető során, amelyre a giccs árnyéka sem vetült, ahol jó volt beszélgetni, lökdösődni, kipróbálni tulokkürtöt, felpróbálni szőttes inget, megpróbálni felvenni a ritmust a mindenütt felbukkanó zenészek nyomán kialakuló rögtönzött tánckarokkal. És alkudozni, és örülni a tízlejes, minden bizonnyal eleve bekalkulált kedvezménynek.

És annak is, hogy a később észrevett apró hibát szó nélkül helyrehozta a kézműves, vagy ha nem, hát megígérte, hogy majd otthon. S ez is újabb kapcsolatcserével járt, mert bizalom, az van, tudunk esetről, amikor a tavalyi vásárfia feljavított változatát idén hozta el – de elhozta! – az iparos művész. És kóstoltunk jó borokat a múzeumkertben, amelyet folyamatosan belengett-telezúgott-beharsogott a dzsessz, a világzene, az a capella. És újra kóstoltunk jó borokat és jó pálinkákat, mert legalább kétszer fordulni kellett, hacsak az ember nem kezdte mindjárt egy egész palackkal.

És nem láttuk, de hallottuk, hogy több mint 12 kilós zsákmánnyal nyerte a boldog illető a horgászversenyt. Megpróbáltuk összevetni azt a halat az időben még közeli húsvéti bárányemlék méreteivel, mit mondjunk, imponáló eredmény jött ki.

És hallottuk a nagyszínpadok kínálatát, együttesek dübörgését, a Vama frontemberének már-már meghatott köszönetmondását, több ezer szájról olvashattuk le a Tankcsapda dalainak szövegét, élveztük a Kispál remek zenéjét és humoros összekötő szövegeit, felfedeztük magunknak a Punnany Massif zenei világát.

És ettünk, és ittunk, és mulattunk. És kávéztunk, és minden este eldöntöttük, hogy holnap nem jövünk ki, mert már nem vagyunk a régiek. Aztán másnap újra ettünk, és ittunk, és mulattunk és kávéztunk.

És a mai napig nem tudom, ki volt az a roppant ismerős, ténsasszonyosan kerek képű hölgy, aki öt perc alatt valamennyi diákkori emlékemet elsorolta...

Lovasi: a dalszöveg kikerülhetetlenebb a versnél
„A dalszöveg kikerülhetetlenebb a versnél, a popzenével a valóságot töltjük ki, ezért nevezem gyakran használati tárgynak. Ugyanakkor, ha lelkünk jobbik részét szeretnénk megmutatni, akkor is verset vagy dalszövegeket használunk. A jelenkori verseket persze kisebb réteg olvassa, ez régen is így volt – szokás mondani, hogy a halott költő a jó költő. Azonban tudjuk, hogy a művészek szeretik, ha életükben is kapnak visszaigazolást munkájukról” – mondta el Lovasi András énekes-dalszövegíró, a Kispál és a Borz zenekar frontembere a Szent György Napokon is fellépő, 2010-ben feloszlott zenekar sepsiszentgyörgyi fellépése előtt.
A koncertet megelőző közönségtalálkozón az együttes múltjáról, a popzenéről is beszélt. Szót ejtett a Magyarországon mostanában divattá váló jelenségről is, a „rájátszásról”, amikor egy lírai mű zenei kíséretet kap. Mint kifejtette, a költő azt szeretné látni, hogy a hallgatóban is az történik-e, ami őbenne. Sok kortárs költő valójában elvetélt rockzenész, és irigylik az azonnali visszaigazolást a közönségtől, ami a popzenészeknek megadatik – fogalmazott.
„Legelőször a zenekaromnak kellett a dalszöveg, és nem akartam ugyanolyan zenéket írni, amit mindenki más. Éreztük, hogy azok tisztességes iparos munkák, de egy valamennyire is ambiciózus, lázadó fiatalokból álló csapatnak a pesti avantgard pop jobban feküdt” – mondta el Lovasi az együttes történetének kezdeteiről. Hozzátette, van, amikor könnyen, van amikor nehezen készül a dalszöveg, ahogy öregszik, úgy tud egyre pontosabban fogalmazni.
„Régen nem volt olyan gyűjteményem élethelyzetekből, amelyekből konkrétabb szövegeket tudtam volna írni, így inkább álmodozóbbak korábbi munkáim” – mondta a dalszövegíró. Azt is elmesélte, hogy használja, de nem kihasználja a popzene hatásmechanizmusát: sohasem tudna tapsoltatni, vagy azt mondani fennhangon: mindenki itt van. Ez egy buta hatásmechanizmus része, egyszerű sémákra épülő motívumrendszer, a legtöbb koncert voltaképpen szertartásszerű emiatt, és unalmas – vélte Lovasi. Ez azért is elterjedt, mert a popzene „kvázi valláspótlék”, a meghittség és a valahova tartozás igényéhez kapcsolódik – vélte.
A Kispál András gitáros, Lovasi András basszusgitáros-énekes-dalszövegíró, Dióssy Ákos szintetizátoros és Mihalik Ábel dobos alkotta együttes 2013-ban Pécsen jelentette be, hogy újra összeáll néhány fellépés erejéig.Most az eredeti négyes koncertezett Kispál András, Bräutigam Gábor (dobok), Ózdi Rezső (basszusgitár) és Lovasi András felállásban.
Bencze Melinda