
Szomjas nők címmel hetedik stúdióalbumát készítette el a Kistehén zenekar. Kollár-Klemencz László csapata a személyes, érzelmi témákat érintő friss anyagot csütörtökön mutatja be a budapesti A38 hajón.
2014. november 26., 19:302014. november 26., 19:30
2014. november 26., 21:052014. november 26., 21:05
„A legutóbbi, két évvel ezelőtti lemez, az Elviszlek magammal sok aktuális szociális problémát feszegetett, most szívesebben mentem az emberi kapcsolatok, a férfi-nő viszony irányába” – mondta a frontember. A Szomjas nők rövid, alig 37 perces anyag, fele olyan hosszú, mint ami egy CD-re ráférne.
„Nagyon sok olyan dal rostálódott ki, amely nem volt elég erős ahhoz, hogy felkerüljön a lemezre. Másrészt kimúlóban vannak a hosszú munkák, az emberek manapság inkább kíváncsiak egy néhányszámos EP-re, az alkotók egyre inkább csak egy-egy dallal jönnek ki. A Szomjas nők egy koncentrált anyag lett, végig képes fenntartani a hallgató figyelmét. Igazi közös zenekari munka, a Kistehénből mindenki sokat dolgozott rajta” – fejtette ki a zeneszerző, a szövegek többségét jegyző, éneklő, gitározó és billentyűs hangszereken játszó Kollár-Klemencz László.
A zene hol poposabb, hol rockosabb. A frontember szerint a 2002 óta létező Kistehénre mindig is a zenei eklektika volt jellemző, ebben érzi jól magát. A zenekar jelenleg négytagú, Kollár-Klemencz és Bujdosó mellett Vajdovich Árpád basszusgitározik és Jancsovics Máté dobol. A legutóbbi lemez óta két billentyűs távozott, Demeczky Benedek és az énekes fia, Kollár-Klemencz Gergő.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!